A másik
Minden embert tisztelni és szeretni – könnyű! Az meg jólesik, hogy saját magunkat szeressük. De, aki velem szemben jön az utcán, egy helyen dolgozunk, családtagok vagyunk, netán pont az ellenségem, akkor ki is az a MÁSIK?! Miként vélekedünk a „másikról”? A kommunizmus névtelenségbe akart beolvasztani minden embert. A fogyasztó társadalomban arctalanná lesz a másik, hiszen csak annyit ér, amennyi pénzt költ s fogyaszt. A hivataloknak csak szám. Szinte neve sincs, csak szám. Az csodálatos, miként Madách Imre írja, hogy az ember sárból és napfényből gyúrt élőlény. A francia Gabriel Marcel szerint a másik ember által nyílik ki a menny kapuja. Paul Sartre „Zárt tárgyalás” című drámájában írja le híres-hírhedt megállapítását: „A pokol – az a Többiek.” Egyszerűen: a másik a pokol.
Mi hogyan nézünk a másikra? Ahogyan gondolkozunk felőlük, úgy cselekszünk nekik.
Kérdezzük meg Jézust! Ki a másik? „Én pedig mondom nektek…” És elmondja, mi történik a világ beteljesedésekor. Nem tudjuk hányónknak mondja, de mondja: „Jöjjetek Atyám áldottai!… Éheztem ugyanis és ennem adtatok, – szomjaztam és innom adtatok, – vándor voltam és befogadtatok, – beteg voltam és meglátogattatok, – börtönben voltam és fölkerestetek.” Nyilván kérdezzük majd: Mikor tettük mindezt Veled? „Amit e legkisebb testvéreimmel tettetek, velem tettétek.”
Másokat eltaszít magától, mert éhes volt, szomjas, vándor, beteg, börtönben és nem segítettek rajta. Az eltaszítottak is nyílván kérdik: mikor, mit nem tettünk meg Neked? „Amit nem tettetek eggyel is e legkisebb testvéreimmel, velem nem tettétek.” (Mt 25,31-46)
Félreérthetetlen a jézusi tanítás: Ő azonosítja magát minden emberrel. „A MÁSIK” Ő! Szolidaritást vállal minden emberrel, amint Atyja felkelti napját jókra és gonoszakra egyaránt. Ő a másik és elsősorban irgalmat kér. „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” Ha belegondolunk, valljuk be őszintén, ez a mi mércénkkel, szinte „őrület.” Vagy elfogadjuk, hogy Jézus Isten. Ha pedig elhisszük, akkor mi nem követnénk el őrültségeket a „másik” ellen! Nem építettünk volna gulágokat. Nem égett volna kemence Auschwitzban. Városokat nem bombáztunk volna porrá. Hirosima nem ismerte volna meg az atombombát. 1956-ban hazánkat nem hagyták volna cserben, akik segíteni tudtak volna. Ma nem menekülne új hazát keresve milliónyi ember és nem éhezne több milliónyi gyermek.
Ki a másik? Ő! „Amit a legkisebbek közül eggyel is tesztek, nekem teszitek.”
Egységesül a világ. „Senki sem sziget. „Csak a jézusi szolidaritás teszi élhetővé a földet. Ha felismerjük, hogy a Másik nem csupán sár és napfény, nem névtelen senki, arctalan fogyasztó, nem csak kapu lehet a mennybe és semmiképpen nem pokol a másik, hanem maga Jézus, akinek szavai változatlan érvényességgel szólnak nekünk is: „AMIT AKARTOK, HOGY NEKTEK TEGYENEK, AZT TEGYÉTEK MÁSOKNAK!”
Ki a másik? Ő. – Kit nem tölt be félelem? Vagy megmozdul lelkének talaja, mint napfényre a kert földje. Hóvirág nyílik ki, bensőnkben pedig csodálat, imádás… s félelmünk szeretetben oldódik föl…
Mácz István
(Megjelent a Ceglédi Panoráma 2011. március 11-i számában.)