Anyám sírjánál
Csirkék kapirgálnak az udvaron. A Mindenség arcán karcolást sem ejtenek.
Szeretteink sírján kapirgálunk mi emberek, a virágnak helyet. A Kozmoszra „támaszkodó” halottjainkat érinteni nem lehet.
Állok Anyám sírja mellett. Nincs itt! – hasít belém a félelem. Emlékhely csupán a sírhalom. Ha él, léte és élte máshol folytatódik. Talán? Biztos!
Csirkék kapirgálnak az udvaron, bár a Mindenség arcán karcolást sem ejtenek. Anyám sírján „semmit” nem teszek, hiszen a kézmozdulata nem, egyedül a Szeretet érintheti meg…
Mácz István
Hozzászólások
5 hozzászólás
Kedves István!
Meghatóan szép ez az írása, amely reménnyel és békességgel teli. 🙂
Kicsordult a könnyem! Köszönöm!
A Mindenható Isten nyugosztalja az Örökkévalóságban élő édesanyját!
Csodagyönyörűséges! egyszerre emberi, művészi és áldással telt.
Szeretettel: Judit
Köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel:
Sarolta, Judit, Vali,
most, 2016 január 17-én olvasom hozzászólásaikat, amelyeket köszönök, – és örülök, hogy szívüket érintették soraim, melyek lelkemből íródtak, amint Édesanyám sírjánál imádkoztam.
a temető nemcsak a holtaké, akik élnek, hanem az élőké is, akik meghalnak, – és reménnyel állnak szeretteik sírja mellett, soha nem egyedül, hiszen mindig áll mellettük, akik együtt éreznek velük.
Köszönöm, hogy együtt éreztek velem.
Azóta is gyakran újraolvasom ezeket a tiszta hangú, megrendítő és mégis magasztos sorokat. Köszönöm.