Anyám sírjánál

Csirkék kapirgálnak az udvaron. A Mindenség arcán karcolást sem ejtenek.

Szeretteink sírján kapirgálunk mi emberek, a virágnak helyet. A Kozmoszra “támaszkodó” halottjainkat érinteni nem lehet.

Állok Anyám sírja mellett. Nincs itt! – hasít belém a félelem. Emlékhely csupán a sírhalom. Ha él, léte és élte máshol folytatódik. Talán? Biztos!

Csirkék kapirgálnak az udvaron, bár a Mindenség arcán karcolást sem ejtenek. Anyám sírján “semmit” nem teszek, hiszen a kézmozdulata nem, egyedül a Szeretet érintheti meg…

Mácz István

Ossza meg másokkal is!Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someone

Hozzászólások

5 hozzászólás

  1. Németh J. Sarolta, 2012. május 07. 16:31

    Kedves István!
    Meghatóan szép ez az írása, amely reménnyel és békességgel teli. 🙂
    Kicsordult a könnyem! Köszönöm!
    A Mindenható Isten nyugosztalja az Örökkévalóságban élő édesanyját!

  2. M. Fehérvári Judit, 2012. május 10. 16:27

    Csodagyönyörűséges! egyszerre emberi, művészi és áldással telt.

    Szeretettel: Judit

  3. Gősi Vali, 2012. június 14. 09:06

    Köszönöm, hogy olvashattam.
    Szeretettel:

  4. Mácz István, 2016. január 17. 17:41

    Sarolta, Judit, Vali,

    most, 2016 január 17-én olvasom hozzászólásaikat, amelyeket köszönök, – és örülök, hogy szívüket érintették soraim, melyek lelkemből íródtak, amint Édesanyám sírjánál imádkoztam.

    a temető nemcsak a holtaké, akik élnek, hanem az élőké is, akik meghalnak, – és reménnyel állnak szeretteik sírja mellett, soha nem egyedül, hiszen mindig áll mellettük, akik együtt éreznek velük.

    Köszönöm, hogy együtt éreztek velem.

  5. Gősi Vali, 2017. január 08. 07:48

    Azóta is gyakran újraolvasom ezeket a tiszta hangú, megrendítő és mégis magasztos sorokat. Köszönöm.