„LÁTTAM A LELKET!” (Jn 1,32)

Ki látta?
Keresztelő János állította a Jordán partján – adja hírül a Biblia.
Igazat mondott?
Látható a Láthatatlan? Érzékelhető az érzékelhetetlen? Istennél semmi sem lehetetlen. Most pedig Róla van szó…
Vajon Isten a teremtett világmindenség láthatóságában nem Önmagát  önmagát mutatta és mutatja be? Amikor Egyszülött Fia emberré lett Jézusban, látható lett. A Szentlélek eljöveteleikor  galamb alakjában, máskor tüzes nyelvek lobbanásában, szélviharban, szelíd forrásvízben vált érzékelhetővé.
Saját lelkem sem látom. Mégis mi fénylik föl a szememben s beszél tekintetemben?az arc mosolya, a kéz mozdulata több, mint ami látható. A gondolatban a lélek szikrája fénylik, a szív szeretetében a lélek izzik. Aki rám néz, a lelkemet is látja, aki rád néz, annak lelked többé nem rejtett.
„Láttam a Lelket!” – kiáltott Keresztelő János. Igazat mondott.

………………………
LÁTOM A LELKET

Állításom merész. Még azt, hogy Keresztelő János látta, elfogadjuk, de mondhatja-e egy hétköznapi ember? Igen. Erről szeretnék írni, s nem kell misztikus élményekre gondolni. Csupán annyi, amit a mindennapi hívő, szürke hétköznapi ember is képes érzékel, „látni”.

Látom a Lelket
az imádkozó ember arcán. Már gyermekkoromban, amikor ministráltam, vonzott az áldozók arca. Áldozás pillanataiban figyeltem azokat. Később, amikor az oltártól jöttek, jönnek el. Ma is nézem őket. Annak meghittségében élnek, ami áthatja őket, hiszen az Urat, Jézust vették magukhoz. Az áldozás, úrvacsora-vétel élménye a Szentlélek
által történik, amint erről ír Pál apostol. ( 1 Kor 12,3 ) Az áldozók arcán átsugárzó lelkiségben Isten Lelkének fénye.
Talán azt látom…

Látom a Lelket
abban a bátorságban, önérzetes alázatban, amint valaki megvallja hitét, a kérdezőnek vallásáról beszél és nem szégyelli meggyőződését. Jézus mondja, ne töprengjünk, miként válaszolunk a minket kérdezőnek. „Abban az órában megtudjátok, mit szóljatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek.”

Látom a Lelket
annak boldogságában, aki éli, érzi, tudja és hiszi, vallja: Isten gyermeke vagyok. Erről a szeretetkapcsolatról, érzésvalóságról győzi meg a mindennapok szinte „senki” emberét. ” A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk.” (Róm 8,6)

Látom a Lelket
a prédikáló papban, az Igét hirdetőben, napjaink prófétáiban  , a hitet oktató apában, tanárban, hiszen ” a Lélek szólásra indította őket.” (ApCel 2,4) ” Mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek – Isten megbízottaiként – a szent emberek.” ( 2 Pt 21 )

Látom a Lelket
ahol „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” van, hiszen mindezek  „a Lélek gyümölcsei” az ember szívében. (Gal 5,22) És ott a Lélek, ahol a szabadság öntudata jelenik meg a döntésekben, hiszen „ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2 Kor 3,17)
Az ember természetfeletti istentapasztalatnak részese lehet egyszerű élményekben is. Karl Rahner hittudós
felsorol konkrét helyzeteket.
„-  Amikor valaki próbálja Istent szeretni, jóllehet a hallgató a megfoghatatlan misztériumtól látszólag semmi feleletet nem kap szeretetére életében, semmit el nem cserél Istennel, jóllehet látszólag a halálba torkolló élet az üresbe, az érthetetlen, feneketlen mélységbe való zuhanás.
–  Amikor valaki áldozatot vállalva megteszi kötelességét megtagadva magát, bár ezt  a látszólagos ostobaságot megvetik az emberek.
–  Amikor valaki életével nem tud elszámolni Istennek, de megkisérli a bánatot… Mégis reménykedik Isten irgalmába.
–  Amikor valaki valóban jó egy másik emberhez, akitől semmi elismerést és hálát nem kap – tehát teljesen önzetlenül cselekszik.
–  Amikor valaki lelkiismerete benső hangjának engedelmeskedve olyan döntést hoz, amit senki nem érthet meg és amelyért mindörökre felelősséget vállal.”
Élmények ezek, szabad meglátások, megélések, melyekben Isten Lelkét tapasztahatjuk meg, akár úgy, hogy mi vagyunk ilyen helyzetben, akár úgy, hogy másokban észleljük e természetes okkal nem magyarázható jelenségeket.
„Ez a mindennapok misztikája: Isten megtapasztalása mindenben.” S ha tapasztalás, akkor az már nem „látás”?

„Ó mutasd meg arcodat, Fölség, Szentlélek!
A te arcod vonásai fényesek,
a te revelációid sugarak.
Mikor több szentet, jót, igazat látunk,
Téged láttunk meg,
te lelepzed magadat.
Köszönöm, imádlak, szeretlek.”
(Prohászka)

Mácz István

Hozzászólások