„Ihleted, ha fényt nem ad”
Szobrász barátom az utcán szólított meg. Keressem műtermében. Legújabb alkotását szeretné megmutatni. „Véleményedet akarom hallani. Néhány hónap alatt a kereszt témájára több ezer éves motívum keretében 9 művet csináltam. Közömbösségem ellenállása ellenére meg kellett csinálnom.” A néhány perces beszélgetésben háromszor is elhangzott tőle: „Közömbösségem ellenére.” Felfigyeltem szavaira. Vajon mi indította ilyen erővel alkotásra, hogy nem volt képes ellenállni? Az ihlet. Ám az ihletben milyen erő ösztönző, vagy ki ihlet? Csontváry Kosztka Tivadar festőművész írja, hogy „egész élete egy láthatatlan Teremtő erőnek van kiszolgáltatva.” Tévedett?
Az ihlet ősforrása a Teremtő Lélek
Az ihlet olyan lélektani jelenség, amelynek transzcendens vonatkozása van. Goethe tanítja: „Semmiféle felsőbbrendű alkotás, jelentékeny gondolat, amely gyümölcsöt terem és amelynek következménye van, nem függ az embertől, hanem minden földi hatalom felett áll… Ilyenkor úgy kell tekintenünk az embert, mintegy felsőbb világhatalom eszközét, mint edényt, amely méltónak találtatott az isteni befogadására.” – Keresztény gondolkozásunk szerint az abszolút októl függ. Ezért gondoljuk és hisszük, hogy az ihlet ősforrása a Teremtő Lélek. Természetesen sokan vannak, akik csupán e világ hatásait fogadják el, a természetfelettit tagadják. Mi hisszük, hogy a Szent Lélek ihlet, amint már a középkor himnusza így hívja: „Ó Alkotó Lélek jövel…” Másik himnusz megállapítja: „Ihleted, ha fényt nem ad / Emberszívben ellohad / Minden érő, minden ép.”
Valóban a Lélek ihlet?!
Sík Sándor Esztétika című könyvében tanítja, hogy az ihlet „egy titokzatos magasfeszültségű állapot”, melyben a tudattalanból eredő mozzanatok hatnak, és a „művész felsőbb erők hatását érzi munkája mögött”. A titokzatos ihlet alkot, a dolgok felületén át a valóság szívéig hat, és egyszerűen felülről „adatik”. A művészi tehetség isteni adomány. Isten ingyen ajándéka, mint a többi sokféle ajándék, melyet a hittudomány karizmának nevez. – Valóban a Lélek ihlet?!
Mózesnek mondotta Isten: „Beszélj minden művészethez értő emberrel, akiket művészi képességgel áldottam meg.” (Kiv 28,3) A művészetre hivatottakat Lelkével árasztja el és ügyességet, értelmet, ismeretet ad, hozzáértést nekik, hogy megalkossák mindazt, amit parancsol, ihlet nekik. (Kiv 31, 1-6) Parancsol? Egyszerűen közömbösségük ellenére sem képesek meg nem csinálni, amire az ihlet indítja őket. A Szentlélek ihletet ad, akkor szép születik. A Szentlélekről tudjuk, „Isten ujja” és így az ősember barlangrajzaiban, napjaink művészi alkotásain a szépség az Ő ujjlenyomata. Aki ezt nem fogadja el, még az is kénytelen a műalkotások előtt – látva vagy hallgatva ezeket – valami megilletődöttséget érezni. A kiállítótermekben valami „csöndet” hallani… Honnan az a titokzatosság, mely a szépben látható? A zeneművekben mi vagy ki érint, mélyen, nagyon mélyen? A felemelő katarzis forrása honnan? Talán a festék vagy a vászon? A kő vagy a bronz? A papírlapok vagy a nyomtatott betűk? Az alaphangok rezgései, a hangszerek különbözősége?
Ihlető Lélek: igazság, jóság, szépség
Az igaz emberi alkotások szépségén áttetszik az Ihlető Lélek. S ha valaki Őt bár el nem ismeri, a szépre hangolódva az Ő érintésétől maga is ihletett ember lesz. – Szobrász barátom 9 egymástól különböző keresztjét néztem, álmélkodtam, és mindegyik szép volt… Mondtam neki: „Istent keresve meglátom Őt, mint Keresztelő János a Jordán partján Jézus keresztelésekor galamb képében látta meg a Szentlelket, én a természet valóságot szinte meghaladó szépségében és a művészek alkotásaiban, legyen az festmény, költemény, zenemű, érzem Istent, Őt sejtetik meg. Köszönöm, hogy közömbösséged ellenére alkottál!”
Kell az igazság, jóság nélkül nem ember az ember, önmagától pedig több lesz, ha engedi, hasson rá a szép, – a szépség ihletében élje életét.
Mácz István