Kísértés a jóra – interjú Mácz Istvánnal
Idén novemberben már negyedik bővített kiadásban jelenik meg Mácz István Kísértés a jóra című műve. Éppen 20 éve jelent meg először a teológus-író főleg fiataloknak szóló könyve, amely sorra veszi az erkölcsi alapértékeket, s azokat a történelmi személyiségeket, akikben „nem szó, nem fogalom vagy ismeret, hanem élet lett a jó.”
Tovább
Megjelent: Kísértés a jóra
Mácz István Kísértés a jóra című, a Szent István Társulat gondozásában immár negyedszer megjelenő nagy sikerű könyvét így ajánlja a kiadó: „Nincs ember, aki ne szeretne jó lenni. Emberi természetünk legmélyén él, élni akar a jóság ösztöne. Mácz István a fiataloknak szóló művében sorra veszi az erkölcsi alap értékeket, s azokat a történelmi személyiségeket, akikben, ’nem szó, nem fogalom vagy ismeret, hanem élet lett a jó.’ A könyvet olvasva emberekkel találkozhatunk, szellemi barátokkal. Megismerve őket találkozhatunk a jóság ’színárnyalataival’, a szeretettel, a bátorsággal, a tisztelettel, a hűséggel. Nem tankönyv, melyet tanítani kell, ám példát, fogalmazási módot kínál ahhoz, hogy az erkölcsi értékekről eredményesen lehessen beszélgetni.” A könyv lapjairól eszmény-szegény korunkban eszményi életek lépnek elénk megélt boldogságukkal.
A Stephanus online könyváruházon kívül a könyv megvásárolható a szerző további műveivel együtt a Szent István Társulat központi könyvesboltjában (1053 Kossuth Lajos utca 1., Tel: 06(1)318-0567, konyveshaz@stephanus.hu, nyitva: H-P: 10-18 és SZ: 9-14) és további boltjaiban.
Újabb e-könyvek
A szerző LÉLEKzetvételeim – Szívdobbanások című, valamint az Egészen szép vagy című könyvei mostantól elektronikus formában is kölcsönözhetők, olvashatók a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból itt és itt.
Hangoskönyvben: Örülj velem!
Örülj velem! – „Mácz István bestsellerré vált könyve a modern költészet vagy költemények prózában műfaj remeke, a mai korban utolérhetetlen remekműve” – állapítja meg Paál Zsolt író, kritikus. Most hangoskönyvként (CD) is kapható, amelyen a szerző maga olvassa fel gondolatait. Megvásárolható illetve megrendelhető: Szent Gellért Kiadó, 1063 Budapest, Kossuth L. u. 1. Telefon: Tel: 06-1-266-6161
E-könyv: Élni vagy meghalni?
A szerző Élni vagy meghalni? című könyve mostantól elektronikus formában is kölcsönözhető, olvasható a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból.
Megjelent: Merjünk boldogok lenni!
A Szent István könyvhétre megjelent Mácz István legújabb könyve „Merjünk boldogok lenni!” címmel. A szerző arra hív, buzdít, bátorít minden embert – akár vallásos, akár istenhit nélkül él, akár ifjú vagy idős -, hogy lehetséges a nyolc boldogság szerint élni. A könyv dedikálása a könyvhéten.
Mácz István 75 éves
Családi körben, barátokkal ünnepelte jubileumi születésnapját Mácz István. Az ország minden pontjáról, sőt a tengeren túlról is érkeztek hozzátartozói, hogy felköszöntsék az írót.
Merjünk boldogok lenni!
Mácz István új könyve a Szent István Társulat gondozásában – terveik szerint – karácsonyra jelenik meg „Merjünk boldogok lenni!” címmel. Könyvében a szerző kérdéseket tesz fel. Boldog Isten boldogtalan hívei? Örömben ujjongó Jézus szomorú hívei? Boldogok a keresztények? Bibliai elemzéssel kutatja: boldog volt Jézus Krisztus? Meghirdetett boldogságai Őt boldoggá tették?
A kérdések és a „megtalált” válaszok az emberhez szólnak, aki boldog akar lenni, akár vallásos, akár hit nélkül él; ifjú vagy idős.
A szerző bízik abban, hogy sok olvasó igazat ad Pilinszky Jánosnak: „Jézus nem boldogítani akar, Jézus egyszerűen a ‘mi boldogságunk’.” És talán lesz, aki hallani véli a Norwichi Júliának mondott jézusi szavakat: „Csak ezt az egyet kérem tőled: légy boldog!”
Frissítés: a kiadó tájékoztatása szerint a könyv a 2009-es könyvhétre jelenik meg.
Meghívó
Szeretettel várják a szervezők az érdeklődőket Nyeste Ferenc Hit és Erkölcs című könyvének bemutatójára.
Időpont: 2008. szeptember 15. 17 óra.
Helyszín: Városi Könyvtár, Cegléd.
A szerzővel beszélget: Mácz István teológus és közíró.
Húsz év
A Szent István könyvhéten Kindelmann Győző beszélgetett Mácz István íróval, ahol kiderült, az író első könyvét immár 20 évvel ezelőtt adta ki a Szent István Társulat. Megtudhattuk, hogy az azóta harmadik kiadását is megélt Élni vagy meghalni című könyv az öngyilkosoknak nyújt baráti jobbot, kérve a kétségbeesetteket: halasszák el döntésüket. Az író elárulta a Kísértés a jóra könyve névadásának titkát, és bemutatta, hogyan, kiknek, milyen gondolatok mellett gyűjtötte össze az etikai értékeket, és milyen példákon keresztül szemlélteti azokat. Végül bepillantást engedett készülő új könyvének tartalmába, és körvonalazta elképzeléseit születő munkájáról. A beszélgetésről készült képriport itt tekinthető meg.