Találkozás a keresztre feszítettel

Gondolatok Mácz István legújabb könyvéről

Mácz István: Találkozás a megfeszítettelImmár a második különös Húsvétot éltük meg az idén. Mégis köznapi értelemben vett csoda történt: az országosan ismert ceglédi közíró kezünkbe adott egy evangéliumi mértékkel is rövid remekművet. A Megfeszített Jézus történetét a keresztút 14 állomása szerint – kettő kizárólag csak Jézussal foglalkozott – a tragikus halált, egyben a dicsőséges feltámadást és megváltásunk drámáját. Mindegyik fejezethez illeszkedik, mert a történet elindítója: egy súlyos árulás. Mint Máté írja evangéliumában (26, 30) Jézus az utolsó vacsorán búcsúzik el tanítványaitól – még az áruló júdabeli Júdástól is, pedig a közösség pénztárosa szívében már akkor a bosszú, az irigység és anyagi szempontok dolgoztak. Az Oltáriszentség alapítása szerény vacsora keretében történt, Zakariás textusának egy részlete (13, 7) és a hozzá illő Zsoltárok (112-117) éneklése után a tanítványokkal Jézus emberi értelemben keserves éjszakát élt meg. Tudta, kiben mi lakik; tudta, hogy kariótiai Júdás kimunkált cselvetése mellett, a tanítványok szendergése és majd Péter gyávasága is növeli majd Jézus magányát és fájdalmát.

Tovább

Megújultunk

Tisztelt Látogató! Interaktívvá tettük az oldalt azért, hogy megismerjük az Ön véleményét is. Mondja el, hol találkozott Mácz István könyveivel, mit adott Önnek, családjának, vagy barátainak! Ossza meg másokkal is olvasási élményeit! Szóljon hozzá! Iratkozzon fel hírlevelünkre, vagy használja RSS csatornánkat: így biztosan mindenről időben értesül!