Jézus és Veronika, Jeruzsálem asszonyai (Lk. 23,27-28)
Sírnak az asszonyok a keresztúton. Mi mást tehetnének? Csupán könnyeiket adhatják. Jajongásukban részvét, szeretet. Sírnak. Mit tehet a fegyverbe öltözött erőszakkal szemben a szeretet? Öklöket rázzák feléjük, de ők csak mennek. Vér piroslik a köveken. Fájdalom bennük. Bátrak, egyikük különösen, bár az evangélista nem említi sem nevét, sem cselekedetét. De jól érzi és írja a francia Mauriac: „Lehetetlen, hogy egy asszony ellenállhatott volna a vágynak, hogy le ne törölje ezt a rettenetes arcot.” Veronika (a hagyomány őrzi nevét) cselekedete a vigasztalás örökszép mozdulata.
Jézus nem utasítja vissza Veronika kendőjét, amellyel vérző, sebes arcát letörli. Elfogadja az együttérzés gyönyörű gyöngédségét. Fölemeli fáradt tekintetét. Belenéz a síró asszonyok, lányok szemébe, amelyek magukba isszák szomorú arcának vonásait. És Jézus megáll. (Micsoda fordulat!) A sajnáltból sajnálkozó lesz, a megsiratottból sírásra intő lesz. Szól. Elgyengült hangja felerősödik. „ Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok, sírjatok inkább magatok és gyermekeitek miatt. Jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a magtalanok és az asszonyok, akik nem szültek és nem szoptattak!”
Igen, az asszonyok a látottakon sírnak: sebek, vér, köpések, gúny… Jézus figyelmeztet, a fizikai rossznál szörnyűbb a lelki: a szívnek is vannak sebei, fekélyei, daganatai a bűnnek… Boldogok, akik nem szültek, – kiáltja. Igen, mert ” rémséges a gondolat, Júdást szülni, hóhért, ki az Urat keresztre feszítette, gyermeket, aki bűnnek válik rabjává”. (Prohászka)
Ó Anyák, Jeruzsálem és hazánk leányai, így figyelmeztet Jézus. Csak az igazi anyaság, a nőiség szépségbe bomlása, ha szentet neveltek, embert, aki „Isten lehelte szép és föld-szülte föld”. (Sík Sándor)
Jézus elfogadta Veronika kendőjét. Elfogadta a könnyeket. Enyhítette halálos szomorúságát. Addig nincs veszve az emberiség, amíg vannak könnyező nők és kendőt nyújtó Veronikák. Sírjatok, csak sírjatok, abba beleszépül a lelketek, enyhül a fájdalom, csitul a gond. Könnycseppjeitek balzsam a sebzett szíveknek.
Az evangélium bőven beszél együtt érző asszonyokról. Árulót, hittagadót nem említ. Azt följegyezte róluk: szerették Őt. A szeretet tesz hatalmassá. A szolgáló lehajlás emel fel. Tekintetükben az isteni irgalom simogat.
(Ó, jaj, ha nem így van! Hiszen ismerünk olyat a Bibliában, aki táncáért anyja ellenségének fejét kérte. Szemében nem voltak könnyek. De most maradjunk a keresztúton.)
Jézus Anyja, és Jeruzsálem síró asszonyai, Veronika lelkű nők, mi „erős” férfiak könnyeitektől tanulunk. És veletek hisszük, amit a Kereszthordozó Urunk mondott: „BOLDOGOK VAGYTOK, AKIK MOST SÍRTOK, MAJD NEVETNI FOGTOK!”
Mácz István