Vér és szabadság: hazaszeretet
Eger. 1956. Harcok. Sortűz az emberekre. Sebesültek. Kórházba hívják a papot, aki már hívás nélkül elindult. Kórteremről kórteremre jár. Ágyanként beszélget a sebesültekkel. Hosszabban időz egy tizenöt éves szép arcú lánynál.
– Oly fiatal vagy. Súlyos a sérülésed. Sajnállak.
– Ne tessék vigasztalni. Érzékeny virág a szabadság. Hogy éljen, vérünkkel kell öntözni. Fáj a sebem, nagyon fáj, ám arra gondolok, hogy szeretem a hazámat és véremmel öntözhettem a szabadságot.
A pap megilletődött. Hallgatott. Együtt imádkoztak. Búcsúzáskor megsimogatta a szabadságharc vértanú lányának arcát.
Hazaszeretet csak a szabadságszeretettel együtt lehetséges. Valamit tenni kell mindenkinek. Olykor az életet kockáztatni. Néha vérünket ontani. Legtöbbször csupán tenni, ami ránk bízatott: munka, kötelesség.
Téglából épül a ház, porszemből állnak a hegyek. Életünk „mezei virágaiból” – ha sorsunk a vértanúság rózsáját nem kívánja – a hazaszeretet.
——
Megjelent Mácz István Találkoztam a szeretettel című könyvében (Szent Gellért Kiadó és Nyomda, Budapest 2000)