A lepke és az ember
„Ahhoz, hogy egy egyszerű kis lepke fölrebbenjen, szükség van az egész égboltra. És sosem fogod megérteni a százszorszépet a pázsiton, ha nem érted meg a napot a csillagok között.” – tanítja Paul Claudel francia költő.
A lepke lebegő repülése az egész égboltban valóságos és szépséges. Így az emberi élet világfelettiségében, a szellem, az anyag határtalan végtelenségében igaz és szép.
A pázsit százszorszépe a csillagvilággal együtt érthető, így az emberi életet és a minket körülölelő világmindenséget csak Istennel együtt érthetjük meg.
Ezért téves az a kérdés, amely így keresi a választ: „MI” az élet értelme? Csak a helyes kérdés kap igaz választ: „KI” életünk értelme?
„Én”? (Magamnak magam?)
A „másik”? (A szeretett emberek közül az egyik?)
Ha magunknak önmagunk elég lenne, akkor nem keresnénk életünk célját. Ha a sok ismert „másik” kielégítené végtelen vágyunk, akkor sem kutatnánk. Ám kérdezünk és a válasz AZ EGYETLEN TE, aki felé mutat minden „én” és az összes „te”. Ki Ő? Ő maga megmondja, a legteljesebb Én és a mindent magába foglaló Te: „ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK” Isten. Jézus Krisztusban emberré lett, hogy emberszívvel beleszeresse önmagát célunkat kereső lelkünkbe.
Kőtáblára írta: Én vagyok a te Urad és Istened. Jézusban pedig életünk megoldásaként szól hozzánk: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Hogy valóságos és szépséges legyen a lepke röpte, szüksége van az égboltra. A lepke-törékeny ember égboltja az Isten. Ha benne él, kérdésre nincs szüksége, egyszerűen s boldogan él.
Kérdezi-e az anya, hogy életének értelme mi? Ringatja gyermekét: élete értelmét szeretgeti.- Aki vet, arat, szőlőt művel, céltalan nem él. Árpa, búza, szőlő, gyümölcs élete értelmét termeli. – Kérdezi-e a szerelmes, van célja életének? Szerelmesét érinti: megtalált célját öleli. – Alkot a művész, az író, nem töpreng élete értelmén. Fest, szobrot vés, könyvet ír, dallamot kottáz: napjainak értelmet ad. – A beteg ágyában hiszi, vagy csak „érzi”: áldozata nem hiábavaló. Reméli, könnye nem hiába csordul. – Aki sikert ér el, tudja, tudnia kell, hogy nem az elismerés, a pénz, de a munka volt a cél, a küzdés maga. – És aki napról-napra „csak” eseménytelen, szegényen „csak” élt? De élt és élni fog! Él, ennél többet ki tehet?!
Életünk értékes eleven jelenlét Istenben, aki a teremtő ok és a vágyott cél. Égboltunk Ő, melyben röppen lepkényi életünk. Boldog lehet, aki él, – akár lepke, akár ember – hiszen égbolt öleli…
Mácz István
(Megjelent a Ceglédi Panoráma 2010. január 29-i számában.)
Hozzászólások
2 hozzászólás
Mindig mindent elolvasok Öntől, mert nem csupán gyönyörűségesek, hanem ezeknek az Írásoknak (Nem véletlen a nagy kezdőbetű!) olyan feladatuk is van, hogy megtartson hitünkben, s észrevétlen is engedjenek növekedni!
Gyönyörűséges, s most Valakinek éppen erre van szüksége, akinek beteg gyermeket adott a Mindenható.
Egy Irodalmi portálon (www. csillagszemek.hu) kért segítséget, mert egy éppen ehhez hasonló írást keres.
Én az örülj velem! kötet Ünnep című részletét szerettem volna megtalálni, hogy ne kelljen begépelnem, de lám, Isten így szólt hozzám!
Köszönöm!
Kedves Judit! Jól esik olvasni sorait. Munkám, mint földbe a mag, sz1vekbe hull. És ha gondolatot, hitet, vígaszt virágzik, akkor az már nemcsak az enyém, hanem, aki befogadta a szót, hiszen benne kelt újra életre. Másért pedig miért is írnék? Az Örülj velem szövege nem található az interneten. Abból válogatás
CD lemezen, melyre magam olvasom fel a részleteket, kapható.
Tisztelettel!