A szőnyeg fonákja mit mutat?
(És az élet fonákja?)
Mit mutat a szőnyeg fonákja? Nézzük a színén. Míg szőjük a szőnyeget, csak fonákját látjuk. Majd, ha készen van, akkor láthatjuk meg, hogy a fonák összevisszasága mily vonalakat, színeket rajzolt ki. Míg életünk egész nincs „kész”, addig értelmét sem ismerhetjük föl. Paul Claudel, a francia költő ezt így mondja el:
„Isten keze nem hagyta abba azt a mozgást,
amellyel az örökkévalóságra
velünk együtt írja
hosszú vagy rövid sorokban,
a vesszőkig és a legparányibb pontig
azt a könyvet,
amelynek csak akkor lesz értelme,
ha véget ér.”
Vagy mozaik képet nézzünk. Tört, torz darabokból tevődik össze. Külön-külön semmi értelmük, sőt a sok együtt sem mutat semmit. Csak akkor bontakozik ki a kép, amikor az utolsó darabka is helyére kerül.
Részekből áll életünk, percekből éveink, szavainkból mondandónk. Mondhatjuk-e, míg szívünk dobog: kész vagyunk? Életünk egész? Hisz mit jelent majd az utolsó szó, amely elhagyja ajkunk a végső elnémulás előtt?!
Az élet ráér. Soha nem siet. Ritmusának zenéjét nem töri meg. Ami jelentéktelen, az mind jelentős. A cseppek adják a tengert, porszemek a Földet, csillagok az eget. Mire mondhatjuk, hogy jelentéktelen?
„Minden fölöslegesen kimondott szóról számot adnak majd az emberek az ítélet napján. Szavaid alapján fognak majd igaznak ítélni, szavaid alapján fognak majd elmarasztalni.” – tanítja Jézus. Azt is Ő mondja, hogy „nézzétek a hollókat, nézzétek a liliomokat, a mező zöldellő füvét, az Atya táplálja, öltözteti őket. Ha ezekről így gondoskodik, mennyivel inkább rólatok, emberek!” Majd kéri Jézus: „Ne kérdezzétek, mit egyetek, mit igyatok… Tudja a ti Atyátok, hogy minderre szükségtek van.”
Úgy érzem (talán túl bátran), mintha Jézus azt is mondaná, hogy ne kérdezzétek, miért éltek, hiszen tudja azt a ti mennyei Atyátok…,
ne kérdezzük, hiszen ha egy holló, egy szál liliom, a mező fűszála sem kerüli el figyelmét, mert ÉRTÉK előtte, akkor mennyivel ÉRTÉKESEBB A MI ÉLETÜNK?! Ha pedig Istentől megbecsült értéke van, akkor ÉRTELME IS VAN. Ő nagyon jól tudja, az embernek erre is szüksége van. Mindannyiónknak a sajátját, csak övét megsúgja, érezteti, annyira, amennyire lehetséges, teljesen akkor,
amikor életünk könyve véget ér,
amelyet velünk együtt éveken, évtizedeken át rövid és hosszú sorokkal ír.
A szőnyeg fonákja mit mutat? Mozaikokból lassan készül el a kép. Életünk értelme a végén ragyog elénk, és olykor legszebb perceinkben:
” A világ Isten-szőtte szőnyeg,
Mi csak visszáját látjuk itt,
És néha – legszebb perceinkben-
A színéből is – valamit. ”
Reményik Sándor fogalmazta „legszebb perceket” kívánok magamnak és azoknak, akik ismét velem együtt gondolkoztak.
Mácz István
(Megjelent a Ceglédi Panoráma 2010. február 26-i számában.)
Hozzászólások
4 hozzászólás
A legszebb perceim egyike az, amikor Mácz István gondolatait olvashatom.
Hálásan köszönöm. Isten áldja a szerzőt.
Soha nem gondoltam arra, hogy a jelentéktelennek tűnő dolgok a legjelentősebbek!
Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem! Öröm olvasni a könyveidet és az itt megjelenet gondolataidat!
Adjon az Isten erőt, egészséget, hogy még sokáig lehessen ebben a csodálatos dologban részem!
Szeretettel, Kókai Márti
K Ö S Z Ö N Ö M !
Kedves Márti! Ma látom, hogy voltál szíves soraiddal meglátogatni. Örülök! 1964-ben jöttem el Csongrádról-Akkor láttalak útoljára… Bár lehet, szűleidet látogatva veled is találkoztam Marikától mindíg érdeklődöm utánad. Örömeiddel együttérzek, gondjaid szomorúságot szereznek, ám a magam módján „segítek”. Oly „jelentéktelen” dolog is benned fényt, erőt fakaszthat, mint egy-egy imafohász.
Márti! Csongrádi emlékekkel gondolok szeretettel rád!