Kutat az ész
Ha valami elképzelhetetlen, azért az még létezhet. Tisztelem a tudósokat, akik magas szintű számításaikkal törekszenek „elképzelni” például azt, hogy a világmindenség keletkezésének – ősrobbanás – pillanatában mekkora volt annak térbeli kiterjedése. Eredményük: „A Világegyetem kiterjedése a centiméter billiomod részének a milliárd részét érte csak el.” (Stephen Hawking) – Próbáljuk csak elképzelni…
Tisztelem azokat a tudósokat, akik a jövőt kutatják. Az Olaszországban élő magyar Lázár Ervin filozófus a „Kozmikus kapcsolatok” című könyvében korunk tudományos eredményeinek mozaikkockáiból építi a jövő évszázadainak világképét. Az emberre vonatkoztatva állapítja meg: „A tudomány mai fejlődésében egy ősi megérzés kap tapasztalati, sőt kísérleti megerősítést: egyedi tudatunk bizonyos értelemben halhatatlan… Érzéseink, gondolataink és érzékeléseink folyamatosan rögzítődnek és megőrződnek egy kozmikus információban. Halhatatlanságunk abból fakad, hogy részei vagyunk e tárnak: részei az emlékező és önteremtő világmindenségnek.”
Illyés Gyula (1902-1983) ismert költőnk, amikor tapasztalni kezdte önmagán az elmúlás jeleit, „Érinthetetlen” című versében felkiált: „Hogy magam, én, még konokabban, / még beljebb húzódva magamba, / megmaradjak, ami vagyok, / érinthetetlen, halhatatlan.” – Vajon mi nem akarunk mást?
Május 2-án jelent meg az a beszélgetés, amelyben a Bolyai díjas Dr. Freund Tamás agykutatót megkérdezték, mivel gyakorló kereszténynek ismerik, ám a tudomány több magyarázatot adott már arra, hogy nincs lélek, kérdezték tőle: „Biztos a hite?” Válaszolt: ” Igen, egyre biztosabb. Teremtő-eredetű, és a tér-idő dimenziókon kívüli létre is meghívást kapott lélek nem ugyanaz, mint az agy működésének eredményeként létrejövő különböző tudati állapotok, megismerő folyamatainak összessége. /…/ Az anyag evolúciója az emberi agy formájában érte el ezt a komplexitást (összetettséget), hogy képes legyen befogadni az isteni eredetű emberi lelket, amely így képessé vált arra, hogy megnyilvánulhat az anyagi világ számára. /…/ Ha pedig hiszünk a Bibliának, hogy Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, akkor nyilván nem arra vonatkozik, hogy a Teremtőnek is két keze és két lába van, hanem arra, hogy a mi isteni eredetű komponensünk (összetettségünk) sem rendelkezik tér-idő dimenziókkal – ezért mondhatjuk azt, hogy az öröklétre kaptunk meghívást, hiszen az egy tér-időn kívüli lét. ”
Lám az agykutató tudományos meggondolásai alapján lelkünk létére és örök életére így következtet. Persze mindenkiben felötlik a következő kérdés, ha majd halálon átmenve tovább élek, akkor „én” én maradok? Vas István (1910-1991) költő nem is akarja másként, amint erről „Önelemzés” című versében Istennek mondja: „Lehet-e, hogyha egyszer lehulltam / – Hozzád vagy Tőled el – ne lehessek én? / De nem felejtem, amit itt tanultam, / Se mennyekben, de a poklok fenekén./ Ne vedd el tőlem, amit itt szereztem, / A változások konok kerekén, / A változások konok kerekén.”
Vajon nem erre vágyunk ősösztönnel, végtelenre éhes ésszel?
A fentiekkel semmit bizonyítani nem akartam. Csupán töprengek és bízom, hogy olvasóim velem elgondolkodnak és átérzik Pascal (1633-1662) filozófus nagyon gyakorlati megállapítását: „Egész életünk azon fordul meg, vajon halhatatlan vagy halandó a lelkünk?”
Mácz István