Az élet értelméről tűnődik Mácz István legújabb könyvében
Mácz István: Miért? – Tűnődések az élet értelméről című könyve nemrégiben jelent meg. Eszmélésünk idején, nyári esték csillagégboltja alatt, zölden lélegző fák társaságában mélyről bukkannak fel a kérdések: Miért élek? Mi végre vagyok a világon? Mi célja életemnek? Ki vagyok? Honnan jövök, merre tartok? Miért e néhány évtizednyi földi lét?
Valamennyiőnket foglalkoztató, utunkat kísérő kérdések ezek, melyek búvópatakként elő-előtörnek, s amelyekre az idők során végiggondolt vagy félbehagyott válaszokat adunk.
A Gyomán született katolikus írónk, Mácz István legutóbbi könyvének a Miért? – Tűnődések az élet értelméről címet adta. Élete, hivatása Isten közelében telt, s most is Rá figyelve, Benne élve teszi közzé tűnődéseit az élet értelméről. Mi olvasók, útitársául szegődünk, s járjuk be vele gondolati tájait, leszünk részesei e közös utazásnak, az író hangos töprengésének.
S hogy kikkel találkozunk? Dosztojevszkijjel, Puszta Sándorral, Petőfivel, Rónay Györggyel, Reményikkel, Claudellel, Rilkével, Einsteinnel, Heisenberggel, Hamvas Bélával… Tudósokkal, művészekkel, gondolkodókkal. Szavaik útjelzők lesznek a kijelölt úton, hogy a szerző (Mácz István) segítségükkel rámutasson a nehezen megfogalmazhatóra, s elvezessen ahhoz, Aki öröktől fogva Van.
Aki élete értelmét keresi
„Istent keresi.
Ha élete értelmét megtalálta,
Istent találta meg.
Ha nem látja az élet értelmét,
Akkor Istene sincsen.”
Rámutasson arra, hogy ajándék az életünk: „Felismerni, elfogadni, élni, hogy AJÁNDÉK vagyok, egyetlen és semmivel fel nem cserélhető a mindenségben…” Hogy úton vagyunk: „… életem értelme a vándorlás maga, az út, melyen Veled vándorlok Hozzád, Uram.” Hogy emberek lehetünk: „Istenhez hasonló egyetlenségem szentháromsága: teremtett, megváltott, megszentelt ember vagyok!” Hogy az Ő jelenlétében élhetünk: „… valami megnevezhetetlen Jelenlét érint, ölel, körülvesz, betölt minket.” Hogy létünk a nagy Egész része: „Minden egész egy nagyobb egésznek a része, míg végül Isten lesz mindenben minden…” Hogy talentumaink vannak: „Életünk értelme, hogy testi és lelki talentumainkat kibontakoztatjuk, növeljük, másoknak általuk hasznára vagyunk.” Hogy a Szentírás életünk alapja: „Jézus élete a maga történeti valóságában üzenet: nem hiába születtünk, nem hiába élünk, nem hiába halunk meg.”
Rámutasson, hogy Jézus Krisztus válasza az egyetlen és igaz válasz legégetőbb kérdésünkre:
„Mester, mi az emberi élet célja? Mit tegyünk, hogy értelme legyen életünknek?”[…]
”Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!… Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”(Mk 12, 30-31) Másutt: „… ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.”(Jn 13, 34)
Töprengése végén ezt írja, „sakkjáték az életem”. De ezekben a sakkjátszmákban nem embertársaival, hanem Istennel sakkozik. Ingmar Bergman talán leghíresebb filmje idéződhet fel bennünk. A hetedik pecsét c. film főhőse egy keresztes lovag, aki tíz év után tér haza, a nagy pestisjárvány idején. Útja során megjelenik a Halál. Sakkozni kezdenek. Ha mattot kap, a Halál érte jön és elviszi. A lovag időt próbál nyerni, elterelni a Halál figyelmét, megmenteni egy családot és hazajutni. A film végére ugyan hazaér, a család is megmenekül, de nemsokára a vár kapuján kopogtatnak. Minden szereplőre árnyék vetül, nagy csend lesz. A Jelenések könyvéből hallunk részletet, mely apokaliptikus vízióban vetíti elénk a világ pusztulását. Egy távoli képben már csak a haláltáncot járó főhőst és barátait láthatjuk.
Mácz István Istennel folytatott sakkjátszmája a Reményre mutat. Ebben a játékban nincs győztes és legyőzött, nincs áldozat, nincs ellenség. A sakktábla mellett ott ül a Teremtő és vonásait hordozó képmása, a Teremtett. Isten feltétel nélküli szeretettel tekint ránk, a „szeretettekre”, akik az életnek nevezett játékot játsszuk, s teszi teljesen értelmetlenné a Miért élünk? kérdését.
A hitben járó ember Reménye és Vigasza ez:
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.”(Jn 3, 16-17)
Sakkjáték az életünk
„Sakkot játszunk szüntelen. Mi és az Isten. Lépünk, azután csönd, Ő következik. Lép. Végre! Lépünk. Eltért utunkról. Újra lépünk. Hallgat… Miért nem siet? (Mellette óra nem ketyeg.)
Sakk!- mondja. Újra próbálkozunk. Nem adjuk föl. Már senki sincs körülöttünk. – Sakk! – hangzik hangtalan. – Nem! – csattan belsőnk. Futnánk, de nincs hová. A tábláról lelépni nem lehet. Nincs több lépés. Érezzük: matt. Ezt már nem mondja. Győzött. S ekkor felismerjük, hogy Ő nem ellenség. Úgy győz, hogy vesztesek ne legyünk. Társunk volt, míg „szemben” ült velünk. Ellenünk játszott értünk.
Istennel sakkozom én is. Társnak tekint, szabadnak teremtett. Játszunk. Ő meg én. Figyelem… Szeme sem rebben, mikor feketére lépek. Bábuim közben egyre fogynak. Fogy az erőm, fogy az életem. Nem győzni akar. Szeretni! Játszom tovább. Míg Ő az ellenfelem, csak győzhetek…
Lépek. Lép… Sakkjáték az életem.
…
Az emberi élet vesszővel ér véget, – nem pont a halál után, nem felkiáltójel. Inkább kérdőjel. Olyan kérdés az élet maga (életem, életed, életünk), amelyre egy örökkévalóság sem lesz elég, hogy a választ megadja. A halál a „mi volt életünk értelme” kérdés kérdőjele!
Imádó reménnyel írom, erre a kérdésre maga az Isten „köteles” szeretetében válaszolni, és válaszol is, hiszen egy örökkévalóság áll rendelkezésére.”
Polányi Éva
Megjelent a VÁROSUNK Gyomaendrőd című újság 2016. szeptemberi számában