Életrajz

Mácz István // Életrajz Gyomán született 1934-ben. A mezőtúri gimnáziumban érettségizett 1952-ben, majd az egri Katolikus Hittudományi Főiskolán diplomázott 1957-ben. Római katolikus lelkészként és hittanárként működött Izsákon, Kerekegyházán, Gödöllőn, Csongrádon és Újszilváson.

1968-ban házasságot kötött. Kérésére VI. Pál pápa a cölibátus kötelezettsége alól felmentette. Három gyermeke van. Húsz éven át polgári munkakörben dolgozik, majd 1990-1994 között Cegléd város polgármestere.

1988-ban Cegléden újraindítja a cserkészetet, a csapat parancsnoka 1994-ig. Több éven át a Magyar Cserkészszövetség VIII. kerületének elnöke, a szövetség pedagógiai bizottságának vezetője.

Megalapítja, majd annak elnökeként irányítja a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége ceglédi csoportját 1994-2005 között. 2006-ban a KÉSZ-től megkapja a Szent Adalbert emlékérmet.

2007-ben Cegléd város díszpolgárává választják. 2015-ig könyveiből közel 200.000 példányt adtak el.

Riportfilm Mácz Istvánról 2004-ből.

———————————————————————————–

VÉLEMÉNYEK MÁCZ ISTVÁNRÓL

TARJÁN TAMÁS irodalomtörténész, egyetemi docens:

“Ismét megragadott, hogy milyen nagy és differenciált argumentációs szerepet szánsz az erős-felhívó-emlékeztető erejű, esztétikai hatásokkal operáló irodalmi idézeteknek. A “szép” élménye, eszménye, hite felől megragadott Isten-élmény, hit és transzcendencia különleges helyet biztosít gazdag munkásságodnak a teológiai irodalomban (bár ez a kifejezés nem pontosan fedi fohász, esszé, prédikáció, rövidtörténet, tárcanovella közt egyensúlyozó, költői, izzó szövegeid összességét). ”

——————————————————————————————

PAÁL ZSOLT TAMÁS

Suttogások és kiáltások halhatatlanságunkért

Ez a könyv már az előretekintés szelíd és békességes hangja…

…ez a címe Mácz István legújabb könyvének, mely a Hétpecsétes könyv az élet című művének a legszebb hagyományait követi, s talán folytatása is kíván lenni. Terjedelmében, kitekintéseiben szűkebb, hangjában és hangulatában csendesebb, de következtetéseiben, írói küldetésének megjelenítésében bölcsebb és nem kevésbé emelkedett. Apró kis könyv, még a kétszáz, arasznyi magasságú oldalt sem éri el, s mégis felsorakoztatja mindazt, amit a szellemi érettség és a keresztényi lelkiség tudhat és megsejthet az életen túli lét kegyelméről. A két könyv szemléletében a legnagyobb különbség az, hogy a Hét pecsétes könyv az élet című mű visszatekintés a lepergő életre, a hittel telített élet minőségének bizonyítása az emberi művészet nagy egyetemébe való belelapozással. Írók, költők, teológusok, az emberiség ősi kinyilatkoztatásai állnak előttünk, melyek mind az élet szakrális valóságának tükröződései.

A Suttogások és kiáltások halhatatlanságunkért mintha mindennek az inverzét akarná adni. Ez a könyv már az előretekintés szelíd és békességes hangja, melyben a léten túli lét bölcselete nyer igazolást Horatiustól kezdve a modern kor költőit és filozófiáját megidézve. Az első fejezet az egyetemes irodalom válasza az emberi múlandóság örök kételyére. A második fejezetben a szerző azokat a jeleket mutatja meg, melyek a hétköznapi életünket összekötik az öröklétbe befogadás nyert halottainkkal (JELEK).A harmadik KÖZELÍTÉSEK címet viselő fejezet csupán hét oldal, de a legfilozofikusabb. Nemcsak Szent Tamás vagy Blaise Pascal alakjának köszönhetően, hanem azért is, mert a szerző a legmagasabb rendű filozófiát és a kozmogóniai elméleteket grafikusan megjelenítő művészet belső ökonómiáját filozofikus könnyedséggel és hitelességgel kapcsolja össze. Az ÁLLAPOTOK című fejezet a mennyről és pokolról beszél, keresi Dantétól Elioton keresztül e két létállapot jelentését és annak minden különbözőségét. A pokol a hiány, a semmi ölelkezése a semmivel, – a menny a boldogság, öröm, szeretet, béke. Az irodalom filozófiája és a hétköznapiság tapasztalata együttesen jelenik meg ebben a fejezetben. Az ötödik s egyben a leghosszabb fejezet a Szentírás hatalmas méreteiből huszonkilenc oldalon mutat-ja be az isteni kinyilatkoztatás legszentebb szavait. Ezt a fejezetet mégis azoknak ajánlom, akik kételyek közt élnek vagy nem hiszik azt az Istent, aki a Biblián keresztül szól az emberiséghez. Az utolsó fejezet a KÉRDÉSEK ÉS ÁLLÍTÁSOK ismét filozofikusabb, ugyanakkor az általános emberi kérdésekre keresi a választ. Teszi mindezt annyi szelídséggel, csendes derűvel, melyben sokkal több az elgondolkodásra való hajlam megerősítése, mint a meggyőzés.

Sokat gondolkodom azon, hogy kinek is szólnak Mácz István könyvei. Nagyon is általánosító lenne az a válasz, hogy mindenkinek. Egy vallásos ember könnyen igazolást talál ebben a könyvben a saját hitére, de ki az, akinek nincs szüksége megerősítésre még akkor is, ha a szentmisék áhítatában keresi a megfáradásaira enyhet adó szókat. Vagy esetleg a korirányzatokban megtévedt ember számára egy olyan korban, melyben az istentagadás sokkal cizelláltabb formában jelenik meg? Hiszen ma az Istenség elleni gyalázkodás áltudományos köntösben van jelen közöttünk, mely oly sok embert megtéveszt a könnyen szerzett tudományosság látszatával. Vagy az ingadozók számára, akik két álláspont között őrlődnek? Az ember egyik legnagyobb erénye az együttgondolkodás képessége. S aki e képességgel áldott, annak nem csak mély és tiszta tanítás e könyv, hanem szellemi felüdülés, nemes és izgalmas utazás. Könnyed, de nem könnyű stílus jellemzi Mácz István legújabb könyvét. Gondolatai sokszor a textus csomópontjaiban lázas fénnyel ragyognak, metaforikus architektúrája van a mondatainak; költőiségük felfelé törekvő építmények:”A halál visszarepülés, emelkedő zuhanás – nem a semmibe! – lángoló közös fészekbe még akkor is, ha ez az út áttekinthetetlen labirintus, folyosó, mely végül örök hazába vezet.” Többször is megjelenik a német szellemtörténeti iskola gyönyörű fogalmisága: végtelenbe törő vágy, a művészetek szüntelen tartalmi és formai változásai; máskor inkább elegáns pragmatikussággal beszél: “Vizsgált kérdésünk ilyen tárgyilagossággal történő megközelítésében azért nem maradunk teljes bizonyta-lanságban.” Az egész művet a szerző egyik legköltőibb metaforájával jellemezhetjük leginkább: iránytű a halhatatlanság felé.
(Tithonos szerzői néven megjelent 2007. március 16-án a www.fullextra.hu oldalon.)
——————————————————————————————

PAÁL ZSOLT TAMÁS költő, a Aranylant művészeti portál szerkesztője írja:

“Mácz Istvánról bátran elmondhatom, hogy Ő a jelenkori magyar katolikus próza legjelentősebb alakja.

Tudatosan kerülöm a nagyság kifejezést, hisz a nagyság babérként való felelőtlen osztogatása a jelenkor hízelgése és az utókor önigazolási kísérlete.

Mikor egy korszak számba veszi önmagát, hajlamos a múlandóságot nagyságnak, a rosszat érdekesnek, az értéktelent értékesnek hazudni. A jelentős szó pedig óvatos, de mértéktartó kifejezés, mely magán hordja a megfontoltság attitűdjét.

Ebből a szempontból Mácz István minden írása jelentős, dokumentálja a ma emberének a hittel, az emberséggel, a világgal való deficitjét, megmutatja a jelenkor fáradtságát, menekülési útjait, tétova megtorpanásait. Mert Mácz István írásai oly módon hatnak, hogy közben megfestik az ember lelki és szellemi profilját, körutakat tesznek a szíve körül, s gyakran és érezhetően meg is simogatják az olvasót.

Teszik ezt úgy, hogy első olvasatra egy roppant egyszerű, világos gondolatmenetű írásoknak tűnnek, amelyekre csettintve azt mondhatjuk, hogy ezt én mind tudtam, s akár meg is írhattam volna. Ez a különösen elmélyült ugyanakkor közvetlen hatásnak a kiváltása Mácz István egyik írói titka.

Mondatai az élőbeszéd, a bölcsen felénk hajló emberi jóság meleg szeretetét idézik, de ha az óvatos nyelvész górcső alá vesz egy Mácz István-i mondatot, akkor találkozhat azzal a feszes abroncsszerűen egybetartott szintaxissal, amiben a nyelvi lelemény egy bravúrosan szerkesztett retorikai szándékkal találkozik.

Ismerve őt, talán mosolyogva legyintene a szavaimra, mert nem tudja, hogy ami elméjének természetes szüleménye, az az olvasónak abban az értelemben szellemesen okos és szent érzelmekkel telehímzett játék a szöveg szövetében, ahogy Jan Huizinga a játékosság kultúrtörténeti fontosságát értelmezte.

E mondatok gyakran keresetten egyszerűek, máskor kellemes méltósággal hömpölygő selymei a gondolatoknak. De feltűnően sokszor jelennek meg hiányos szerkezetű mondatok rövid esszéiben, melyek tömbszerű méltóságukban a szöveg korábbi szakaszának érzelmi-értelmi sugárzási központjaivá válnak, várják az olvasó válaszát. Az író nem oktat, nem önti pragmatikus kiáltványba kérését, szándékát, megrendülését, csodálatát, tanítását, hanem a válaszokra bíztat, belső gyónásra hív. Tehet e ilyenkor mást az olvasó, mint azt, hogy a könyvet ölébe engedi, s neki támasztja a tudását, a hitét vagy hittelenségét ezeknek az kőtáblaszerűen súlyos felvetéseknek.

Sokszor gondolkodtam, hogy Mácz István írásai prédikációk, belső monológok, vagy egy a világot bölcsességgel átlátó író csendes intelmei. Talán mindegyikből egy kicsi, talán mindegyik műve egészen ez, talán teljesen másfajta értelmezés illik rájuk. Olyan írások, melyek a műfajtörténeti meghatározásokon felülemelkedve joggal bízhatják magukat az olvasóra. ”

——————————————————————————————

BALÁZS TIBOR a Magyar Írószövetség tagja:

“Mácz István írásművészetének sajátossága, hogy a metafizikai, a transzcendens dimenziót életképszerűen jeleníti meg, széles irodalmi, kultúrtörténeti műveltsége révén a legnagyobbak idézeteivel támasztja alá epikus keretbe ágyazott, de líraian sodró üzeneteit.

A legnehezebb utat választja: úgy kíván közérthető lenni (és lesz közérthető), hogy a biblikus üdvtörténetet olyan, a mindennapi életünket, sorsfordító pillanatainkat meghatározó lélektani helyzetekre építi fel, nagy tudatossággal, mély empátiával, hogy egyben tükröt tart elénk, magatartásmodellt sugall. Erőt, hitet ad ebben a merkantilista emberileg elidegenedett korban.”

——————————————————————————————

SURÁNYI DEZSŐ a MTA doktora írja Mácz Istvánról:

“Sorsában és életútjában kicsit benne van a XX. századi katolikus emberek sorsának lenyomata is. A legnemesebb értelemben közíró. Minden sorában a kereső, a kétségekben is gyötrődő, az igazságot szomjazó és örömmel megtaláló ember lénye rajzolódik ki, mert folyton-folyvást keresi az Urat, akit megtalál a Lélek segítségével, a Megváltó jóvoltából.

SZÉP AZ ISTEN könyvének címlap képe egy gyönyörű pillangós virág, a sivatagi borsó reprodukciója. A Clianthus formosus néven leírt fajt taréjos babnak is hívják Ausztráliában. Mint pillangós faj, a virága ötszirmú: a fölfelé álló a vitorla, a két előreálló s oldalsó szirom az evezőket alkotják: végül a két alsó szirom a porzókkal és termővel egybenőve a csónakot alkotják.

Ez az a hajó, amelyre képletesen feltessékel bennünket Mácz István, hogy vele utazzunk együtt, de ne az Alvilág felé, hanem az Úrkereső úton, amely veszélyes, az igen hullámzó vízen. Aki keresztény, keresztény, zsidó vagy mohamedán hívő, számára az Isten ugyanazt jelenti: Atya… De erre a hajóra csak az szállhat fel, aki tudva és akarva teszi…”

Ossza meg másokkal is!Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someone



Hozzászólások

Hozzászólások lezárva.