Jézus és Veronika, Jeruzsálem asszonyai (Lk. 23,27-28)

Sírnak az asszonyok a keresztúton. Mi mást tehetnének? Csupán könnyeiket adhatják. Jajongásukban  részvét, szeretet. Sírnak. Mit tehet a fegyverbe öltözött erőszakkal szemben a szeretet? Öklöket rázzák feléjük, de ők csak mennek.  Vér piroslik a köveken. Fájdalom bennük. Bátrak, egyikük különösen, bár az evangélista nem említi sem nevét, sem cselekedetét. De jól érzi és írja a francia Mauriac: “Lehetetlen, hogy egy asszony ellenállhatott volna a  vágynak, hogy le ne törölje ezt a rettenetes arcot.” Veronika (a hagyomány őrzi nevét) cselekedete a vigasztalás örökszép mozdulata.
Jézus nem utasítja vissza Veronika kendőjét, amellyel vérző, sebes arcát letörli. Elfogadja az együttérzés gyönyörű gyöngédségét. Fölemeli fáradt tekintetét. Belenéz a síró asszonyok, lányok szemébe, amelyek magukba isszák szomorú arcának vonásait. És Jézus megáll. (Micsoda fordulat!) A sajnáltból sajnálkozó lesz, a megsiratottból sírásra intő lesz. Szól. Elgyengült hangja felerősödik. „ Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok, sírjatok inkább magatok és gyermekeitek miatt. Jönnek majd napok, amikor azt fogják mondani: Boldogok a magtalanok és az asszonyok, akik nem szültek és nem szoptattak!”
Igen, az asszonyok a látottakon sírnak: sebek, vér, köpések, gúny… Jézus figyelmeztet, a fizikai rossznál szörnyűbb a lelki: a szívnek is vannak sebei, fekélyei, daganatai a bűnnek… Boldogok, akik nem szültek, – kiáltja. Igen, mert ” rémséges a gondolat, Júdást szülni, hóhért, ki az Urat keresztre feszítette, gyermeket, aki bűnnek válik rabjává”. (Prohászka)
Ó Anyák, Jeruzsálem és hazánk leányai, így figyelmeztet Jézus. Csak az igazi anyaság, a nőiség szépségbe bomlása, ha szentet neveltek, embert, aki “Isten lehelte szép és föld-szülte föld”. (Sík Sándor)
Jézus elfogadta Veronika kendőjét. Elfogadta a könnyeket. Enyhítette halálos szomorúságát. Addig nincs veszve az emberiség, amíg  vannak könnyező nők és kendőt  nyújtó Veronikák. Sírjatok, csak sírjatok, abba beleszépül a lelketek, enyhül a fájdalom, csitul  a gond. Könnycseppjeitek  balzsam a sebzett szíveknek.
Az evangélium bőven beszél együtt érző asszonyokról. Árulót, hittagadót nem említ. Azt följegyezte róluk: szerették Őt. A szeretet tesz hatalmassá. A szolgáló lehajlás emel fel. Tekintetükben az isteni irgalom simogat.
(Ó, jaj, ha  nem így van! Hiszen ismerünk olyat a Bibliában, aki táncáért anyja ellenségének fejét kérte. Szemében nem voltak könnyek. De most maradjunk a keresztúton.)
Jézus Anyja, és Jeruzsálem síró asszonyai, Veronika lelkű nők, mi “erős” férfiak könnyeitektől tanulunk. És veletek hisszük, amit a Kereszthordozó Urunk mondott: “BOLDOGOK VAGYTOK, AKIK MOST SÍRTOK, MAJD NEVETNI FOGTOK!”


Mácz István

Ossza meg másokkal is!Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on Tumblr
Tumblr
Email this to someone
email

Hozzászólások