Szent István könyvhét 2008

2008. május 19-24. közt a 160 éves fennállását ünneplő Szent István Társulat az idén 16. alkalommal rendezi meg a keresztény szellemiségű könyvkiadók immár hagyományos seregszemléjét. A Ferenciek terén a Makovecz Ismre által tervezett jurtasátrakban naponta 33 kiadó közel 7000 kiadvánnyal – köztük 80 könyvheti újdonsággal várja az érdeklődőket.

2008. május 24-én szombaton 15.00-15.30 óra közt Mácz István íróval beszélget Kindelmann Győző főszerkesztő. Minden érdeklődőt szeretettel vár az író és a kiadó. Az eseményen kötetlen beszélgetésre és dedikálásra is sor kerül.

Ismét Örülj velem!

Örülj velem!Az 1990-es bemtatkozást követően immár kilencedik alkalommal jelent meg Mácz István egyik legnépszerűbb, és talán legtöbbet idézett könyve az Örülj velem! a Szent Gellért Kiadó gondozásában. Ahogyan a szerző vallja: „Az örömre szükségünk van, mert kiolthatatlan ösztönnel a boldogságot keressük. A boldogság pedig örömökben lép elénk.”

A könyvből készült, a szerző saját maga által felolvasott „hangos könyv” pedig CD formájában kapható a kiadó könyvesboltjaiban.

2007-ben megjelent könyvek

A Szent Gellért Kiadó 1996 után immár második, bővített kiadásban adta közre a Veletek sírok, hogy velem reméljetek című könyvet. Pilinszky szavaival: „Sorra születik, aki nincs. És sorra meghal, aki van.”

Szintén a Szent Gellért Kiadó gondozásában jelent meg a LÉLEKzetvételeim – Szívdobbanások című könyv, amely az Igazság, a Jóság, és a Szépség elkötelezettje, akárcsak az ember.

2006-ban megjelent könyvek

2006 karácsonyára két könyve jelent meg Mácz Istvánnak. A Szent István Társulat gondozásában jelent meg a Suttogások és kiáltások halhatatlanságunkért című, míg az advent üzenetével foglalkozó munkája a Szent Gellért Kiadó gonozásában látott napvilágot Egymásra vár – Isten és ember címmel. 

« Elõzõ