A hernyó pillangóvá válhat, az ember feltámadhat

„Milyen meggondolásból állítják, hogy nem támadunk fel? Mi nehezebb, megszületni vagy feltámadni, az-e, hogy ami sohasem volt, legyen, – vagy, hogy továbbra is legyen, ami egyszer már volt? Nehezebb-e vajon életre születni, mint az életbe visszatérni?” – kérdezi a fizikus, filozófus Pascal.

Az emberek jelentős része (többsége?) nem hiszi, hogy az ember feltámad. Még az istenhívők 20-30 %-a sem tudja elhinni saját feltámadását. Vannak azonban, akiknek reményében erős a feltámadásba vetett hit. Ilyen volt Csilla von Boeselager asszony. Őt személyesen ismerhettük meg 1992-ben, amikor városunkba (Ceglédre – a szerk.) látogatott, hogy felmérje, mivel tudna segíteni. Több kamionnyi ruhát, élelmiszert, kórházunknak felszerelést adományozott, ugyanis Ő volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója. Halálát közvetlen megelőző húsvét előtt így vallott egy újságban:

„A húsvét mindenekelőtt győzelem a sötét halál felett. Kémikus és mikrobiológus vagyok, a föltámadás számomra nem hit, hanem tudás kérdése. A feltámadott Jézust az Írás szerint sokan nem ismerték fel, s ezen én nem csodálkozom. A feltámadásra a választ Isten a természetbe építette. Mindennapi életünk a hernyóéhoz hasonlatos. A hernyó mászkál, táplálkozik s nem sejt semmit a világból. A hernyó azonban gyönyörű pillangóvá válhat. Az én esetemben is az a kérdés, hogy válhat-e belőlem színes pillangó? Eljön az idő, amikor a Teremtő megkérdezi: Adtam neked három talentumot, mit végeztél azokkal? – Én beszámolok, s ha Istentől ezt a választ kapom: Adtam neked hármat, s te hoztál hatot, – akkor volt értelme életemnek.”

Csilla Asszony mélyen hitt az „időben”, amikor feltámadva beszélget Istenével. Beszámol neki, hogy a rábízott értékeket miként kamatoztatta mások javára. Akkor nyilvánvaló lesz élete értelme: tudását, szeretetét átadta embertársainak. Feltámadásba való hite az élet célját végtelenbe emelte.

De végső soron az Ő szavaival kérdezzük: „válhat az ember színes pillangóvá” – feltámadhat?! Erre egyedül maga a Feltámadt Jézus adhat és adott is választ. Az ember feltámadásának Ő a garanciája. Tanítása egyértelmű: ” Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, ha meghalt is, élni fog.” (Jn 6,47.) ” Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6,5l.54.) És így idézhetnénk minden szavát és minden tettét, amelyek valóságukban csak a feltámadás tényével érthetők és fogadhatók el.

Rendben van, a rút hernyó gyönyörű pillangóvá válik. Ám mi lesz a haláltól sebzett, enyészetbe omló emberi testtel? Pál apostol írja, hogy a romlásból romolhatatlanul, szégyenből dicsőséggel, gyöngeségből erővel, anyagiságból szellemi természettel támad fel. Az ember földi képe mennyeivé változik. ( 1 Kor 15 ) Sőt állítja az Apostol, hogy „Ő (Jézus) átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent. ” (Fil 3,21.)

Hitünk tehát nem alaptalan, amint a hernyó a természet erői folytán szép pillangóvá álmodhatja magát, az ember Isten hatalma által a halál pusztulásából életre „álmodja” magát. Meggyőződésem, hogy semmivel sem lesz nehezebb feltámadnom, mint megszületnem. A feltámadás hívei közé tartozom. (Majd nem ér meglepetés akkor… Ám meglepődnek majd a ma kételkedők és hitetlenkedők.)

Dsida Jenő költő hitét szavaival vallom és olvasóimnak húsvéti ajándékként kívánom:

„Szépen szeretem ezt a világot,
azért teszek most ilyen nagyot:
mindent adva és semmit kérve,
fájdalmas szépen meghalok érte, –
de harmadnapra – feltámadok!”

Mácz István
(Megjelent a Ceglédi Panoráma 2010. április 1-i számában.)

Hozzászólások

3 hozzászólás

  1. Mocsár Gáborné Fehérvári Judit, 2010. március 30. 21:46

    Harmadnap
    Rendkívüli emberekkel ritkán találkozik az ember. Kegyelmi állapot. Az internet virtuális világa új dimenziók felé nyit kaput. Zsidai Erzsébettől olvastam egy történetet: világa, szellemisége, embersége az enyém is.

    Tizennegyedik napja kanyarog az út
    katonák gyűrűjében anyám arca
    gyötrőn néz az égre…
    A magaslaton két lator sóhaja
    ekképpen száll
    régóta sorsukra várva:
    „Éli, Éli! Lama sabaktáni?”,
    hisz van erőm
    majdani
    szavaim ajkukra
    írni…
    Miért éppen én legyek középen,
    hiszen alászálltam a Föld gyomrába is,
    kérve,
    hogy az Isten magához intsen.
    Tizennegyedik állomás…
    Lehet, nem is napok teltek el,
    csak torz órái a Világegyetemnek
    a gyűlölet ködében minden
    távolba vész,
    s nem látok én sem mást,
    csak azt a félelmetes
    patibulum és stipes
    keresztfákat
    korbácsütéseim
    feloldozásaként.
    Sóhajt a tizenötödik
    pillanat.
    Pannicularia.
    Köntösöm a sorsom,
    ím
    látom jövőm
    azon a harmadnapon,
    mit közelségbe hoz a Pészah.
    Kisdedeket dajkálnak
    szüleik
    Golgotára nem
    gondolva
    s elgördül
    a barlang előtti
    kő is,
    valahol gyerekek sikongatnak,
    míg édesanyjuk
    dajkadallal ringat.
    Gyönyörűséges szép
    idő lesz
    három óra táján
    oszlani kezd az eddigi
    éjsötét
    már ébrednek
    a kakasok
    közöttük lesz Péteré is,
    ki hármat kukorékolt
    öntörvényűen
    szomjúzva a rendet,
    s Tamásnak keresztelnek
    minden csecsemőt
    és felzokognak
    a fák
    az Ég,
    s a hamisak is
    hamut szórnak
    fejükre
    ruháikat szaggatják
    óhajtván
    a megbocsátást
    azon a
    végső
    harmadnapon.

  2. Lehel Ilona, 2010. március 31. 20:28

    Az is a Kegyelem munkája, hogy rátaláltam Mácz István honlapjára!! KÖSZÖNÖM!!!

  3. Mácz István, 2010. április 02. 15:26

    Kedves Ilona!

    Amikor egyik ember szól a másikhoz, az nem más, mint ajándékozás. Húsvéti ajándékaim között tartom sorait, annak vegye most néhány szavam.
    A szó gondolatot közöl, a gondolatban mindíg a lélek fejezi ki magát. a lélek pedig énünk Énje, aki a Végelenre vágyik, és a Személyes Végtelen a Kegyelmbe hajol le hozzánk. A Feltámadás kegyelme tegye széppé ünnepeit!
    Tisztelettel, MI