„Én vagyok”
Aki a „Hit és bölcselet” oldalait olvassa, közülük többen teszik fel a kérdést: időszerű napjainkban az Emberfiáról beszélni? Sőt kortársainak véleményével ismerkedhettünk meg legutóbb. Fontos az, hogy ki Ő?! Ki volt két évezreddel ezelőtt és most, napjainkban?
Ám gondoljunk arra, hogy Chilében több százméteres mélyből a 19 éves Jimmy Sanches felküldött levelében írta (33 bányász rekedt a föld alatt), hogy „a valóságban 34-en vagyunk, Isten nem hagyott el.” Amikor pedig a 69-ik napon egyenként kiléptek a mentőkapszulából, pólójuk elején „KÖSZÖNÖM URAM!”, a póló ujján pedig egyetlen szó volt: „JÉZUS”. Nekik hónapok alatt kérdés lett az Emberfia. Próbáltak válaszolni a jézusi kérdésre: kinek tartják az emberek az Emberfiát? Félelmükben és bizalmukban vissza is merhettek kérdezni: mit mondasz Te saját magadról?
A Bibliában képekben mutatkozott be: „Én vagyok a világ világossága.” – „Én vagyok a jó pásztor. ” – „Én vagyok az igazi szőlőtő. Atyám a szőlőműves.” – „Én vagyok a feltámadás és az élet: aki bennem hisz, még ha meg is hal, élni fog.” – „Én vagyok az Élet Kenyere.” – ” Én arra születtem és azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról.”
Ezek a „képek” sokat vallanak, többet sejtetnek, mintha fogalmakkal szólt volna magáról. Személyiségének igaz valóját önvallomásában nyilatkoztatta ki.
…..
Kortársai is kérdezték tőle: ki vagy? Válaszolt: „Ha nem hiszitek ugyanis, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben /…/ Amikor felemelik az Emberfiát, megtudjátok, hogy én vagyok, s hogy önmagamtól semmit sem teszek, hanem azt mondom, amire Atyám tanított.” Tehát különös hangsúllyal állítja önmagáról: én vagyok. Hasonlóan szólt tanítványaihoz több alkalommal is. Egyszer, amikor vízen lépdelve közeledett a mély tó közepén övéi csónakjához, és ők megrémültek, így nyugtatta őket: „Ne féljetek, én vagyok.”
Most emlékezzünk vissza az őstörténetre. Isten égő csipkebokor természeti tüneményében jelent meg Mózesnek, aki nevét kérdezte. Isten válaszolt: „Én vagyok, aki vagyok.” Amikor az Emberfia szintén azt hangsúlyozza, hogy „én vagyok”, akkor feltárja igaz valóságát: Isten. Az időfölötti abszolút létet és életet jelzi, az istenség teljességét. Tehát az Emberfia, Jézus Krisztus az Isten Fia.
(Talán bátran gondolhatunk arra, ha Ő névjegyet csináltatna, akkor ezt íratná rá: JÉZUS KRISZTUS – AKI VAN.)
……….
Időszerű az Emberfiára gondolnunk? A chilei bánya mélyében időszerűen birkózott hit és hitetlenség, remény a kétségbeeséssel vergődött. Roppant súlyú falak szorításában kegyetlen egyedüllétben kínlódni vagy megérezni: nem 33-an, 34-en vagyunk. – Kolontáron vörösiszap pokoli szenvedése mit váltott ki az ott szenvedőkben? Időszerű hinni vagy tagadni? – És a napfényes Cegléden, kinek tartjuk az Emberfiát?
Mácz István
(Megjelent a Ceglédi Panoráma 2010. november 5-i számában.)
Hozzászólások
2 hozzászólás
Többször bejöttem már ide. Soha nem tudtam érdemben megfogalmazni, én mit hiszek.
Ellenben szeretnék beilleszteni ide valamit. Többet mond ez a történet bárminél!
Dr. Bige Szabolcs Csaba írótollából született.
Dr. Bige Szabolcs Csaba: A mustármag
A mustármag példabeszéde: „Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.” /Máté evangéliuma 13, 31-35/
Történt, hogy a hatalom kiűzött sok ember és családot az otthonából, kényszerítvén őket idegen városban, idegen népek között lakozni.
Egy város széli csöndes utcában, egyszerű emberek szomszédságába költözött egyikük, egy magányos asszony. Férjét a háború ragadta el, vagyonát az új hatalom. Szerényen meghúzódott a neki kiutalt szobában, mely azelőtt istállóként szolgált.
Panasz szava soha nem hagyta el ajkát. Megnyugodott Isten akaratában. Jó emberek adakozásából tengette életét.
Lakott a házban még tíz másik család is, kicsivel jobb körülményekkel megáldva.
A hátsó fertályban élt egy özvegyasszony idős édesanyjával, kiskorú gyermekével, testvérhúgával, és két a rendházból kiűzött apácával. Megesett a szíve rajtuk, mikor a rendházakat feloszlatták. Édesanyja nyugdíja és húga keresete éppen elég volt hármuk számára, de ahol háromnak jut, ott kikerül a mási kettőnek is, gondolták. És jól gondolták!
Az özvegyasszony fölírt az irkájába minden fillért, amit költött, hogy ha majd lesz, visszafizeti.
Falusi rokonok, ismerve szűkölködő életüket, minden Karácsony előtt egy hízók küldtek a családnak, amit nagy hozzáértéssel az utolsó cseppig feldolgoztak, egy fikarcnyi se menjen kárba.
A régi szokás szerint mindenkinek küldtek kóstolót, aki csak a házban lakott.
A kényszerlakhelyes új szomszédnak valamivel többet csomagoltak fel, tudván, nincs semmi jövedelme, és nehezen él. A kicsi fiától küldte át a kóstolót.
Ekkor került a földbe a mustármag!
Az asszony szépen köszönte az ajándékot és szívből örvendezett a sok váratlan jó falatnak.
– Kedvesem! – szólott – Én nem tudom mivel viszonozni édesanyádnak ezt a tettét, de neked felajánlom, hogy megtanítalak olaszul, vagy angolul, ha akarod, mert én otthon fiatal koromban megtanultam a kötelező német mellett még ezt a kettőt is. Tudod, nálunk a lányok is kellett tanuljanak valamit: irodalmat, költészetet, nyelveket, társalgást, sőt akiben volt kicsi tehetség zongorázni és festeni is tanulhatott. Egy úri lány sok mindent megtanult, csak túlélni nem. Én ezt most tanulom idős fejjel. Nehéz tantárgy.
A kisfiú hazaszaladt és elmondta édesanyjának, mit üzent az új szomszéd.
– Gyere, menjünk vissza hozzá és beszéljük meg ezt a tanulást. Persze, ha te is akarod.
Így történt, és a kisfiú rendszeresen járt nyelvórákra, amit nem pénzzel fizettek, hiszen nekik sem volt elég, hanem élelemmel. Mikor mivel. Amit faluról beszereztek.
Kicsirázott a mustármag és szépen fejlődött…
Telt múlt az idő. A kisfiúból nagy lett. Nyelvek iránti vonzalma az évek múlásával tovább erősödött. Társai közül sokan csúfolták érte, de olyan is volt, aki kérte – titokban, mert a hatalom nem nézte jó szemmel más kultúrák megismerését – tanítsa meg őket valamelyik általa már jól beszélt nyelvre. Ezek egyike nyelvtanár lett, másik munkájában jól hasznosította így szerzett tudását évtizedek múlva (!)
Az idő méhében nagy változások fogantak, melyek lesöpörték Európa egéről a diktatúrákat. És jöttek, lelkiismeretük megnyugtatására, a segélycsapatok Angliából, Franciaországból,
Svájcból, stb.
Nyelvtudásának köszönhetően sokan kopogtattak az egykori kisfiú ajtaján. Tele volt vendégekkel a ház hónapokon keresztül. Még az átutazok is megálltak nála egy éjszakára, vagy egy jó vacsorára. Angol földről úgy indítottak egyeseket, menjetek oda, onnan majd útbaigazítanak és meg is vendégelnek erdélyi módra.
Mindennek az lett az eredménye, többek között, hogy a gyerekek megtanultak angolul, tudjanak ők is a beszélgetésekbe bekapcsolódni. A segélyeket hozó szülők gyermekei heteket töltöttek velük, a nyári szünidő alatt.
Az otthonról indított nyelvtudás, később döntő befolyással volt az életükre. Az egyik gyerek másfél évtized eltelte után angoltanár lett. A másik nyelvtudása révén egy nagy cég alkalmazottja, ő tartja a kapcsolatot a külföldi partnerekkel, a harmadik, mint sikeres mérnök, magyarként amerikai társakkal egy nemzetközi cégnél dolgozik…
A kis magból így lett valóságos fa,
ágai közt az ég madarai laknak.
Isten Áldásával hoztam, s remélem, Mások örömére is válik!
Szeretettel: Judit
Kedves Judit,
nem ismertem ezt a szép elbeszélést. Kitűnően példázza a jézusi tanítást a magvetőről, a jó földbe hullott kicsiny magról. – Lám ilyen egyszerű… Evangélium. Örömhír.
Köszönöm, hogy megosztotta velem s biztos más olvasóval is a minden bölcselkedésnél többet tanító történetet.
Szeretettel, István