Ugyanazt mondja. Ugyanazt? Ugyanazt!
Cegléd. Főtér. Díszített fenyő, alatta a betlehemi istálló. Benne a Gyermek. (Ma már dísztelen a fa, üres a jászol.) Sült húsok illata, forralt bor, népművészeti tárgyak, korcsolya pálya vonzotta az embereket. Volt, aki megállt a betlehemi jelenet előtt, volt, aki közönyösen ment tovább. A Gyermek iránt érdektelenség mutatkozott. Persze a k k o r a pásztorok sem voltak sokan, akik imádták. Nem tudom, m o s t volt-e, aki rágondolt, hogy a Gyermek, születésével kettéosztotta az emberiség történelmének folyamát. Jézus Krisztus születése előtt és után történik minden. Azóta nevével kezdjük az éveket. Nevével? A keresztények Vele! Tanúságot jött tenni az igazságról. Ő tudja, mi van az emberben. Ugyanazt tanítja, amit akkor. Ugyanazt? Ugyanazt!
Ugyanazt mondja ma, mint amikor térben és időben köztünk élt. Van, aki ezen elcsodálkozik, megbotránkozik, pedig ez a természetes. Az igaz, hogy „más” időket élünk Mekkora változás a kultúrában, a civilizációban. A technika az emberi „idegrendszert” megközelítő érzékenységgel dolgozik. Így igaz. De változott-e az Ember? Mert Jézusban, az Emberfiában Isten az emberhez szól. Az ember öntudatra ébredésétől napjainkig eltelt évezredek alatt fejlődő változások mellett is lényegében ugyanaz maradt.
Az igaz, hogy ma már nem szamárháton utazik, hanem szuperszonikus repülőn, – nem cserépre ír, hanem papírra, – hangját nem kürt viszi, hanem szavát és arcát az internet továbbítja a Föld minden zugába. Lándzsa helyett atommal fenyeget. Kevés neki a Föld, a világűrbe utazik. Ott ver sátrat. Mindez mutatja, hogy az élet színpadán jelentősen megváltoztak a „jelmezek2 és a „kulisszák”, amelyekben az ember él, és megváltoztak az „eszközök”, amely által dolgozik, de az emberi természet lényege változatlan maradt. Lényegében ugyanaz, mint évezredekkel ezelőtt.
Ugyanazt mondja ugyanannak az embernek, ugyanő. Igen, róla jelenti ki Pál apostol: JÉZUS KRISZTUS UGYANAZ TEGNAP, MA ÉS MINDÖRÖKKÉ.
Ő maga állította, mielőtt Ábrahám lett volna: Ő már van. Oly természetességgel mondja magáról, hogy megfeszítik, meghal, feltámad, majd eljő ítélni élőket és holtakat. Ugyanaz a Názáreti Jézus. Benne van az időben és mégis idő-feletti, időn-kívüli. Ugyanaz. örök. ” ÉG ÉS FÖLD ELMÚLNAK, DE AZ ÉN SZAVAIM EL NEM MÚLNAK.” 20ll. évben is szavai szólnak hozzánk.
A vívódó ember kétségeit megerősítik a világháborúk, tömeggyilkos táborok, kínzások, kegyetlenkedések. Ezek mellett rohamosan terjed a „nyolcadik „főbűn” a butaság. A butaságot erőteljesebben terjesztik a tömegkommunikációs eszközök, mint a bölcsességet és tudást. Megrendítő a nem-tudás az emberi lét és élet alapkérdéseit illetően: honnan, hová, miért?
Az értelmetlenségbe és szellemi restségbe bénuló világban ki ad értelmet és hitet: – az emberbe: hit legyen önmagába és mások iránt, – a világmindenségbe: nem a végső megsemmisülés, hanem beteljesedés felé halad, – Istenbe: nem halott, hanem Ő az Élet és Istene az élőknek.
Valószínű, mire e sorok megjelennek, a főtérről már eltűnik a dísztelen fenyő, az üres istálló. De a Gyermek, akinek születését ünnepeltük, amint mondotta volt: „VELETEK MARADOK A VILÁG VÉGEZETÉIG.” A történelem születését követő 20ll. évben, ma is szól: „ÉN PEDIG MONDOM NEKTEK”. Hallgassuk Őt. Kétségeink bizonyosságba, kételyeink meggyőződésbe, reménytelenségünk reménybe oldódik fel…
Mácz István
(Megjelent a Ceglédi Panoráma 2011. január 28-i számában.)