Istenarc

Egyedül vagyok. Barátom még nem jött meg, pedig kavarognak bennem a gondolatok, abba maradt beszélgetésünk elevenedik föl bennem. Várom. Szinte hallom kérdéseit…
– Isten mindenhol van, amelyet általános jelenlétnek neveztél Most sajátos jelenlétéről beszélj.
– Sík Sándor papköltő történetét olvasom fel, bevezetésként. „Tegnap, egy ember állított be hozzám. Elmondta, hogy milyen nagyra tart és mennyire tisztel. Csak ne mondanám, hogy láttalak, Istenem. – – – Nem szóltam semmit. Hallgatva ültünk. Aztán megszólalt újra: Hogy ugye voltaképpen nem is igaz igazán, hogy láttalak. Csak úgy mondom, hogy mondjam. – – – Megint nem szóltam semmit. Hallgattunk megint. – – – Aztán megszólalt harmadszor is: Hogy vajon látlak-e most is? – – – Igen, feleltem. A szemedben felebarátom. – – – Még egy darabig ültünk egymás mellett és hallgattunk. aztán fölkelt, és kezet fogtunk és elváltunk, két jó barát.”
– Költőd viccelt? Tévedett vagy túlzott?
– Egyik sem. Kértem legutóbb, hogy olvassad el Reményik Sándor versét, gondolkozzál rajta.
– Elolvastam, eltűnődtem.
– Csodálatos és különleges vallomása: ” Egy istenarc van bennem eltemetve.” Ezt az arcot – írja – „néha magamban látom, néha másban.” Majd kéri olvasóit, segítsenek neki, hogy előhívja, ” hiszen az az arc igazán én vagyok. ”
– Jó, jó, de a túlérzékeny költők a kimondhatatlanról is szólni akarnak.
– Előtted sem ismeretlen az Európa-szerte neves tudósa a lélektannak, C.Jung. Amiről az idézettek költői szavakkal írtak, arról ő a tudomány szaknyelvén beszél:
„Az ember akaratlanul is Istenbe ütközik. amit némelyek ösztönnek vagy megérzésnek neveznek, az voltaképpen Isten. Ő a benső hangunk, amely megsúgja nekünk, mit tegyünk és mit ne tegyünk. Más szóval Isten a lelkiismeretünk. ”
– Így képzeli, bocsánat, hiszi, hiheti az ember. De mire meri alapozni a Végtelen ilyen közelségét?
– A Biblia leírja az ember teremtését. „Megteremtette az embert a maga képére: Isten teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” Célt és feladatot is kapott az ember. „Hajtsátok uralmatok alá a földet, uralkodjatok…”
– Istenkép az emberben?!
– Igen. Az ember Istenhez hasonló: a hasonlóságot szellemi lelke hordozza: értelemmel, emlékezettel és akarattal. Tud szeretni és a szeretet élteti. Uralkodása ne a föld kizsákmányolása legyen, hanem atyai törődés. Ismerje fel törvényszerűségeit, fejlődésén dolgozzon. Semmiképpen ne okozzon ökológiai katasztrófát. A férfi és a nő együtt képmása Istennek. Szerető szerelmükkel munkatársuk a Teremtőnek, hiszen életet adnak: gyermekük születik.
– Hallgatok… Kétkedve hiszem, hogy minden emberben ott az „istenarc”…
– Igazad van, mert az ember összetörheti önmagában Istennek „arcát”. Szinte felismerhetetlenségig… Pedig az ember „a láthatatlan Isten képmása” lehet még több is. Pál apostol tanítja: ” Nem tudjátok, hogy testetek az Isten temploma?!” Tanítása nem vakmerőség, hiszen Jézus maga ígérte és az erre készséges emberben meg is valósítja: ” HA VALAKI SZERET ENGEM, MEGTARTJA SZAVAIMAT. ATYÁM IS SZERETNI FOGJA ŐT, HOZZÁ MEGYÜNK ÉS LAKÓHELYET VESZÜNK NÁLA.” Isten ilyen „közelsége”, bennünk lakása jóval több, mint általános jelenléte. Ebben nem Ő változik, hanem az ember lesz nyitottabb, érzékenyebb: hallja a benső hangot, meglátja önmagában és a másikban is az istenarcot. Ebben gyökeredzik az egyes ember személyi sérthetetlen méltósága…
…

Barátom nem jött. Beszélgetésünket így képzeltem el. Remélem, majd olvasni fogja a magazinban… Egyedül vagyok. Egyedül? És az istenarc bennem?! Úgy gondolom, sokan vallhatjuk, az emberiség szellemtörténetének kimagasló bölcsével, Szent Ágostonnal:

„Ó jaj, későn kezdtelek szeretni, ősi és új Szépség, későn kezdtelek el szeretni. Pedig bennem voltál. Velem voltál, de én nem voltam Veled. Hívtál, kiáltoztál felém és megtörted süketségemet. Elűzted vakságomat. Megízleltelek és most éhezlek és szomjazlak.”

Mácz István
(Megjelent a Ceglédi Panoráma 2011. június 4-i számában.)

2011. június 04. | Címke: gondolat | 2 hozzászólás 

Hozzászólások

2 hozzászólás

  1. Németh Jenőné Sarolta, 2011. július 08. 00:40

    Ó jaj, de bizony későn!
    De ez a pillanat, találkozás Vele, az Élő Szeretettel olyan mint a felébredés az ájulásból. Az öröm majdnem teljes, feszít egy döbbenetes kérdés: eddig hol voltam? Miért nem hamarabb?
    Bár azt mondja a Szentírás, (Mt 20,1-16) hogy mindenkinek ugyanannyi a bére, mindegy, hogy a nap elején, vagy végén szólít meg a szőlős Gazda. Soha nem késő. Ne sajnáljam, hogy csak MOST-antól élek. De én mégis elvesztegetett időnek élem meg azt, ami a Nagy Találkozásig vezetett. Lehet, hogy telhetetlen vagyok? Szent Ágoston olyan szépen fejezi ki: „Megízleltelek és most éhezlek és szomjazlak.”

    Köszönöm szépen kedves István, ismét nagyon megérintett írásán keresztül az Úr!
    Áldja meg a JóIsten!

  2. Mácz István, 2011. július 09. 16:06

    Kedves Sarolta!

    Életünk inkább függ a kegyelemtől, mint a mi erőfeszítéseinktől. Isten előbb szeretett minket, mint mi csak sejthettük volna, hogy szerethetjük Őt.
    ” Isten sok utat teremtett, amely Hozzá vezet, mivel Isten kedvére akar enni minden egyes egyénnek az ő saját módján,
    ahogy azt akarja, hogy Neki is az Ő saját módján tegyenek kedvére.” (Sri Chinmoy)

    Saroltának nyilván ezt az utat adta, adja. Fogadja el és ezzel viszonozza sajátos szeretetét élete iránt.

    Imáit köszönöm!