Temetőben: Bölcsődal a kriptában
Kripta. Kő hideg levegő. Ketten megyünk le. Az Anya, aki rég temette ide
gyermekét és én.
Serceg a gyufa. Megtöri a csöndet. Gyertyafényben látom a márványba vésett betűket: Ilonka. Tovább
Temetőben: Gyermeksírok
Gyermeksírok, halott csecsemők, halott gyerekek. Roppant bölcsőjük, a Föld, a Mindenségben ringatja parány testüket.
Gyermeksírok. Anyák. Apák. Kezükkel nem játékot nyújtanak, hanem virágot. Szájuk néma, mit beszéljenek? Szemükben könny, mit reméljenek? Kezükben szívük mozdul, simogatják a rögöket.
Gyermeksírok, döbbenet ül fölöttetek és fényként ragyog a csodálatos Szeretet: apák, anyák simogatják a porló rögöket.
Mácz István
Temetőben: Anya siratja csecsemőjét
Álmom voltál, fiam lettél, álmom vagy újra. a világnak haltál meg, nem nekem, anyádnak élsz, élsz, míg élek.
Mosolyogsz mosolyomban, szívemben rebben szíved, gügyögésed fülemben, neved méz a számban, kezecskéd arcomon, szájacskád mellemen, melegedben melegszem, fájdalmamban fázom.
Tested a földben, lényed lényemben, hónapokig hordtalak, hordlak halálomig, megszülni már nem tudlak.
Mégis születsz – jaj! – naponta újra szüllek emlékeimből képzeletembe, képzeletemből a szívembe. Karjaimban érezlek, csókjaimmal halmozlak.
Szerettelek. Szeretlek – van Isten! – halálon túl is.
Mácz István
Temetőben: Ki áll sírom mellé?
Sírkövek, emlékkövek, fejfák és keresztek a temetőben Őrzik a halottakat, emlékükre vigyáznak. – Sírom jeltelen legyen, csak a szívek őrizzék emlékem.
Mielőtt megszülettem, nem beszélt rólam előre semmi jel. Temetőben bármi tárgy miért emlékeztessen rám? Születésem előtt néhány szív várt csupán. Ha meghalok csak annak szívében éljek, aki szeretett.
Egy sírhalom egyszer engem is eltakar. Élő virág rajta csak a szeretet legyen! Mit ér sírkő, mit ér márvány akkor nekem?
Csak a szívek, amelyek szerettek! Minek hát sírkő, aranybetű, ha nincs szív, amely szeret? Gyertyát se gyújtsanak. Szívek, igen, mécsesek, bennük szeretet. Azt a halál sem fújja el.
Ki áll majd sírom mellé?
Csak az álljon, aki szeret…
Mácz István
Temetőben: Anyám sírjánál – szeretet
Csirkék kapirgálnak az udvaron. a Mindenség arcán karcolódást sem ejtenek.
Szeretteink sírján kapirgálunk mi emberek, a virágnak helyet. A Kozmoszra „támaszkodó” halottjainkat azonban érinteni nem lehet.
Állok Anyám sírja mellett. Nincs itt, hasít belém a döbbenet! Emlékhely csupán a sírhalom. Ha él, léte s élete máshol folytatódik. Talán? Biztos!
Csirkék kapirgálnak az udvaron, bár a Mindenség arcán karcolást sem ejtenek. Anyám sírján „semmit” nem teszek, hiszen a kéz mozdulata nem, egyedül a Szeretet érintheti meg.
Mácz István
Temetőben: Őrködő szeretet
A Stabat Matert énekli a kórus. Templomok fájdalmas Máriáját, megkínzott Krisztusát mutatja a képernyő. Aztán a Feszületet. Azután csak a Megfeszítettet.
A Megfeszített széttárt karral, s mögötte vonulni látszanak a temető keresztjei. Sírok felett repülő csodálatos, különös madár így a szétfeszített kezű Jézus.
Igaz kép. Művészi kép.
Halottak feltámadásig tartó nyugalma fölött a kereszthalálban velünk testvérré lett Krisztus őrködik,
Őrködő Szeretet.
Óh, hányféleképpen szól hozzánk a Megfeszített? Halljuk? Látjuk? A Megfeszített Szeretet őrködik temetőinkben sírjaink felett…
Mácz István