Passió
Rámába teszik a művészi képet is. A keret mélységet ad a képnek, kiemeli a létező sokféleségből. A szenvedő Jézus köré a Gondviselő keretet adott. A Fájdalmak Férfiát a szenvedés tanúinak keretében szemléljük.
————————————–
JÉZUS ÉS JÚDÁS
(Mt 26, 47-50)
A Hold fehér fényében találkozik az árulás éjszakáján Júdás és Jézus. Az ijedt apostolok és az elfogó csapat gyűrűjében állnak. Megölelik egymást. Érzik egymás szívének dobbanását. Micsoda találkozás?! Két szív, pokol és menny, bűn és kegyelem, a Sátán és az Isten találkozik ebben az
ölelésben.
Júdás a Sátán embere. A bűn szülötte. Jézus az istenember. A kegyelem Istene. ” A Sátán megszállta a karióti Júdást. ” Jézus a Szentlélekkel eltelt ember.
Júdás sátáni módon dolgozik: ” a nép tudta nélkül ” árulja el Mesterét. A bűn mindig rejti magát. Jézus pedig nyugodtan mondhatta: ” Én mindenkor nyíltan szóltam.”
Júdás indító oka az árulásért kapott 30 ezüst pénz. aljas tettekhez elegendő az anyagi előny. Jézus a pénz rabszolgájával szemben szegény, hiszen ” nincs hová fejét lehajtsa „. Az igazság és a jóság elkötelezettjeit az eszmék és eszmények belső értéke motiválja.
Júdás Jézushoz lépett és megcsókolta. A jó álarcában érkezik a gonosz. Az Elárult panaszosan kérdi: ” Csókkal árulod el az Ember Fiát?” A jóság elárultan is jó marad. Fáj neki a hűtlenség, de a fájdalmat nem viszonozza fájdalommal.
” Üdvözlégy Mester! ” Álnok az áruló. Igazi arcát soha nem mutatja meg. ” Barátom, miért jöttél? ” Jézus őszinte. Nem gyűlöl. Abban nagy, hogy még ellenségét is szereti, a megbánásra, a megtérésre ad alkalmat.
Íme, micsoda találkozás az árulás éjszakáján. Hold világítja meg Jézus és Júdás arcát. Megölelik egymást. Jézus átöleli Júdást, hogy az áruló megtérjen, amint a nyilvánosan bűnös Magdolna megbánta vétkeit, a gyűlölettől izzó Saul pedig Pál lett, üldözőből üldözött. Az árulás éjszakáján Jézus ölelésében a kegyelem érinti a bűnt, hogy megszüntesse, az Irgalom szívére vonja a gyűlöletet, hogy szeretetté változtassa.
Ám Júdás kibontakozik Jézus karjaiból. Ettől a pillanattól kezdve külön folytatják útjaikat. Júdás eljátszva a bűnbánat alkalmát, a Sátán útján megy tovább. Jézus az ő Atyja által akart úton halad tovább? – Hová futnak ezek az utak?
Júdás eladta Mesterét, elhagyta barátait, megtagadta eszméit, hitét. Jézus folytatja útját, amely az Isten útja, megy meghalni barátaiért és a világmindenség üdvösségéért.
Én, – mi, – melyik úton járunk?
Júdás, amikor már kezében volt a 30 ezüst pénz, vesztesnek érezte magát: „Elárultam az igaz vért!” Pénzét szétszórja, kötelet fog, elhagyatott helyen talál egy fát, és végez magával… Jézus pedig, amikor haldoklik a keresztfán, amikor „vesztett”, nyertesnek érzi magát és belekiáltja ott a Golgotán a világba: ” Beteljesedett!”
A Sátán útján, ha nyerünk is vesztünk. Isten útján, ha „vesztünk”, nyerünk, ha meghalunk is élünk…
————————————–
JÉZUS ÉS PÉTER
(Lk 22,33-34)
Péter arcán lelkesedés. Szavaiban nagylelkűség. Szándékában vértanúság. Szemében rajongás. Magabiztos. Ő nem lehet gyenge, véli önmagáról. És Jézus? Nyugodt hangon mondja fájdalmas jövendölését: ” Péter, mondom neked, mielőtt a kakas szól, háromszor fogod megtagadni, hogy ismersz engem.” Jézus sajnálja őt. Nem löki el. Előre megbocsát…
Hányszor vagyunk péter-arcúak? Lelkesek, nagyot ígérők! Ó, mindent, Uram, aztán semmi, vagy nagyon kevés. Halljuk ugyan, ha elmegyünk gyónni (vagy bűnbánatunk magányos mélyén): Feloldozlak bűneidtől – pedig Ő már akkor tudja tagadásunk, elesésünk, szinte akaratlan vétkünk. Ő az érthetetlen Irgalom!
Jézust a főpap házába vitték. Péter és János megy utána. Tűz égett az udvaron. Melegedtek körülötte. Ég a tűz. Lángok fénye Péter arcán. Hallja a megjegyzést: ” Ez is vele volt!” Gyorsan válaszolt, holott nem is kérdezték: ” Nem ismerem őt.” Arcán a nem tőrődömség álarca. Lelkében aggodalom. Majd hallja: ” Te is közéjük tartozol!” Péter ijedten: ” Ember, nem tartozom közéjük!”Péter tagadásba bújik el. Ám jő az újabb felismerés: ” De bizony ez is vele volt, hiszen galileai!” Péter félelme dühbe tőr ki: ” Ember, nem tudom, mit beszélsz!” ( Óh szerencsétlen ember, annyi arcod lehet, amennyi erény vagy bűn él szívedben.)
Ég a tűz. Jézust vezetik át az udvaron. Látni arcát. Viszik a börtönbe. Fogoly. Rátekint Péterre. Tekintetük találkozik. Az Úr szemei szólnak: Péter, hát mégis elárultál? Én enyémnek vallak Atyám előtt és te megtagadsz az emberek előtt? Kétségbeesett düh szívedben, holott szelídségre tanítottalak. Elárultál, én megbocsátok neked, te önmagadnak tudsz-e majd megbocsátani?
Nem vagyunk mi magunk is sokszor péterek? Vétkeink kis tagadások: nem tartozom hozzá… És hányszor velünk jő szembe, vagy vár minket templomaink „foglya”. Lehet-e nem látni – akárcsak kicsinyke hittel is szomorú arcát- vagy hallani: megbocsátok, sőt segítek, magadnak is meg tudj bocsájtani.
Most nézzünk vissza Péter arcára. ” Keserves sírásra fakadt. Mi-mindent képesek a könnyek lemosni?! A könnyek hatalma mosta le Péter szívéről a tagadás bűnét. Előbb még retteg, majd aggódik, fél, és végül a felszabadult sírás adja lelke békéjét.
Sír, sír. A Megfeszített mellett nekünk is csak sírni lenne szabad. Csak könnyekben megtisztult lélekkel nézhetünk Jézusra. Uram, add a könnyek kegyelmét, amint megadtad Péternek. Tagadásaink után tőlünk is kérdezzed, mint tőle háromszor kérdezted: szeretsz-e engem? Kérdezzed tőlem is, hogy Péter szavaival, de saját szívemmel mondjam: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged!”
Mácz István