Te mit mondanál?

Városunk Kossuth terén megpihentem egy padon. Balomon a templom, jobbomon Dózsa szobra. Majd váratlanul ismerős ült mellém. Kézfogás után azonnal kezdte a beszélgetést.
– A panorámában olvastam cikkedet. Valami idegsebész hitvallását idézted. Jó, jó. Ám egy fecske nem csinál nyarat!
– Egy fecske valóban nem csinál nyarat – válaszoltam – ám jelezheti, van tavasz, nyár. A hit nem lármás, nem hivalkodik. Csöndes, bár ha kell, megszólal.
– Ismersz más tanúságtételeket is?
– 2012-ben a VIGILIA közismert embereket keresett meg azzal a kéréssel, válaszoljanak arra a kérdésre: mit jelent az Ön életében a hit? A válaszokat azután a folyóirat decemberi számában közölték.
– Mondanál néhányat?
– Inkább idézek  részleteket belőlük magazinunk legközelebbi számában.

Tisztelt Olvasóim, ismerősömnek tett ígéretemet most teljesítem. Meggyőződésem, a vallomások gondolkodásra késztetnek.
…………………………………………………….
Hegedűs Endre, zongoraművész: ” Válaszom: mindent!.. Azt mondta valaki egyszer, hogy zene nélkül lehet élni, de minek? Úgy módosíthatom e kijelentést, hogy hit nélkül egészen egyszerűen nem lehet élni! Az ember a végtelenre vágyó lény, és képesek vagyunk felfogni a transzcendens jelekből,hogy a Teremtő Isten végtelenül szeret minket.”
Lábady Tamás, bíró: ” Életemnek hamar lényegi részévé vált a hit, amely az élet értelmét az etikus, a mindig jobbat akaró emberi cselekvésekben és ennek transzcendens dimenziójában látja.Rácsodálkoztam a felismerésre, hogy a hit – az én hitem is- a lélek Istenre nyíló ablaka.”


Hankiss Elemér, filozófus:
Úgy tudom, vannak teológusok, akik szerint kételyekkel való küzdelem kiküszöbölhetetlen s fontos eleme a keresztény ember életének is. (…) Hiszek abban, hogy keresni lehet és kell az igazságot. De nem vagyok biztos abban, hogy az ember valaha is megfejti majd a világmindenség, az élet, a léten túli tartomány végső titkait. (…) A „hitetlenek” nem csak azok, akik nem hisznek Istenben vagy valamilyen természetfeletti, transzcendens lényben, szellemben. Azok az igazi hitetlenek, akik nem hisznek semmiben. Se Istenben, se emberben. Nem hisznek önmagukban. Nem hisznek az életben, az élet szentségében. Nem hisznek az öröm lehetőségében. Nem hisznek abban, hogy segíthetnek másokon. Nem hisznek abban, hogy az életnek lehet, van értelme.(…)


Aki hisz Istenben, annak tudnia kell/sejteni kell, hogy milyen Istenben hisz. A Világmindenség Teremtőjében? A gondviselőben? Az „órás-mester” Istenben? Az ítélkezőben? A megváltóban? A bűntetőben? A megismerhetetlenben? A szabadság Istenében? A Gonosszal küzdő Istenben? A kísérletező Istenben? „A kockát vető Istenben?” Az emberrel együtt teremtő Istenben? A magányos Istenben? Paul Tillich vagy John Caputo „Istenen túli Istenében”? (…)


Tennysonnal értek egyet. Hőse, Odisszeusz, élete alkonyán is hinni tudott, hinni akart abban, hogy még felfedezhet új világokat: ” El a parttól, és hasítsuk a zengő / barázdákat, akarom, hogy repüljünk / túl a napon s túl minden nyugati / csillag fürdőjén… Sok titok van még…”


Eőry Ajándok, orvos-természetgyógyász:
 ” Ha befelé tekintek magamba, így fogalmazok: a hit lényege , hogy erőt ad. Kikezdhetetlen erőt. Az embertől mindent elvehetnek, a házát, ruháját, a pénzét, az ennivalót, de hitét nem vehetik el. (…) Az én hitem kikezdhetetlen. Persze nem merülhet ki az ember hitvallása olyan „steril” körülmények között, mint a templomban, vagy a kutatóintézet falai között. Le kell merülni a mélyre, és keresni kell a találkozásokat azokkal, akik ránk szorulnak a segítségnyújtásban.”

Freund Tamás, agykutató:” Hiszem, hogy az anyagi világ evolúció általi megteremtésének fő célja az ember megalkotása volt, aki ezáltal a Teremtő képmásaként, de anyagi testet is öltve, képessé vált az anyagi világgal, azon belül elsősorban az embertársaival kölcsönös viszonyra. Az anyagi test, párosulva a Teremtő felől sugárzó kegyelem felismerésével és elfogadásával, lehetővé teszi a lélek számára, hogy ezeken a kölcsönhatásokon keresztül érdemeket szerezzen, és ezáltal üdvözöljön, azaz elnyerje (visszanyerje?) a tér-idő dimenziókon túli öröklét képességét.(…) Hiszem, hogy az érdemszerzés elsődleges módja az önzetlen szeretet, az a képesség, kegyelmi állapot, hogy meglássam minden embertársamban a Teremtő képmását.”


Medveczky Ádám, karmester: 
” Hiszek, nem csupán gyanítok és sejtek. Számomra a hit csoda, amely gyermekkorom óta fokozatosan és egyre erőteljesebben kialakult bennem. A mechanikus vallásgyakorlatot, majd a csupán  érdeken alapuló hitet a szilárd meggyőződés és a láthatatlan dolgok bizonyossága váltotta fel, az Isten létezésébe vetett hit. Hitem az esendő ember hite, amely által igyekszem erőtlenségeimet, hiányaimat kijavítani. Hit nélkül olyanok vagyunk, mint színes üvegablakok sötétben. (…)


A muzsika (ha eltekintünk a fizika rezgéstanától) ugyanúgy, mint a hit, a gondolat, fogalmi szférák felemelő meggyőző valósága. Hit, zene, magyarság! Ez az a három pillér, amihez igyekszem méltónak lenni.”

Süveges Gergő, műsorvezető: ” De vajon kicsoda és milyen az az Isten, akivel kapcsolatban vagyok? Ő számomra irgalmas. Másodsorban alázatos. És mindenekfelett: szerető. (…) Az én Istenem az életét adta értem. az egyetlen Isten, aki nem azt mondja: ha megteszed ezt és ezt, és még ezt is, akkor majd szeretni foglak. Ő csak annyit mond: mielőtt lettél én már szerettelek. Fel tudom fogni mit jelent ez? Szeretete mérhetetlen boldogsággal tölt el. „


Török Ferenc, építész: 
” Az emberi személy egyszerre testi és szellemi lény, és részesedik az Isten képmás méltóságában. Az összes ember egyetlen emberi nemet alkot, az Istenhez rendelt élet egyenlőségében és szabadságában. Számomra a „hiszek Istenben” állítás a legfontosabb, ez a forrása az összes többi, az emberre és világra vonatkozó igazságnak.”


……………………………………………………………


Ha ismét a főtér padján üldögélek a platánok lombja alatt, vajon ismerősöm elmondja-e gondolatait a fentiekkel kapcsolatban? Meggyőződésből osztottam meg másokkal is e vallomásokat. Nem kívántam senkit semmiről meggyőzni. Csupán az, foglalkozzunk embervoltunk lelki jelenségével, amely jelentkezik anélkül, hogy felkérnének, mi magunk is válaszoljunk a kérdésre: mit jelent a hit?  Az ember nem némíthatja el belső suttogását vagy kiáltását, melyet lelke fogalmaz meg. Az istenkeresés vágyával történik az, hogy a Google keresőprogramba havonta 55 millióan ütik be az Isten szót, 35 millióan az egyházat és 25 millióan Jézus nevét. Keresésünk akkor nem hiábavaló, ha él bennünk a hit.

Ha ismét mellém ül ismerősöm, meghallgatom és idézem neki a kérdést:” milyen helyet foglal el az Ön életében a hit?” És kérdezném: Te mit mondanál? – És olvasóim mit válaszolnak önmagukban önmaguknak?

 

Mácz István

Hozzászólások

2 hozzászólás

  1. Bakonyi Zoltán, 2014. január 05. 19:13

    Nagyon tetszik a hitről -„Te mit mondanál” c.írásod az idézetekkel együtt, valójában Te egész életedben ilyen értékes lelki gazdagságra tanítottál engem is és másokat. Most is feltöltődtem.Zoli

  2. Mácz István, 2014. március 26. 14:23

    Kedves Zoli!

    Lám-lám, mióta várnak soraid, hogy elolvassam őket?
    Igaz, most is nagy örömet szereznek, Barátom!
    Életem szép izsáki évei múlhatatlan emlékeit barátságod is őrzi bennem.
    Köszönöm!

    István