„Miértek” a keresztúton
Nézünk kereszthordozó Jézus.
Ki nem mondott miértek lelkünkben.
Szólj könnyeiddel, vércseppjeiddel,
szólj egész önmagaddal.
I.
Halálra ítéltek.
Érdemes volt megszületned?
Élnünk érdemes?
Nézlek Jézus…nem, nem értlek,
mégis érzem, hiszem:
értékes az emberi élet!
II.
Átöleled a keresztfát,
kínok, fájdalmak jelképét.
Átöleled a keresztfát,
elfogadod a szenvedést, a halált,
é r t ü n k emberekért.
Áldozat lehetünk másokért,
esendő önmagunkért,
– Veled.
III.
Elestél, Uram…
És fölkeltél,
mert van értelme
végig menni az Úton…
Elesek, leroskadok,
melletted vagyok
és felkelek,
az Útnak értelme van.
IV.
Édesanyáddal találkozol.
Szükséged van a szeretetre,
az együtt érző szívre
Tovább lépni, meg nem állni,
mert biztos jön,
aki szeret és szerethetem.
V.
Simon segít.
Segíteni engeded,
mert az ember érezze,
segíthet,
életének értelme van!
Ha hordom a keresztet,
engedem, segítsenek,
érzem a jóságot,
ő pedig tudja,
nem él hiába!
VI.
Veronika kendőjét nyújtja.
Az irgalom szív-mozdulata.
Uram, irgalmat akarsz,
nem áldozatot.
Mi magunknak, másoknak sem,
már irgalmazni nem tudunk.
Irgalmadban irgalommal
élhetünk.
Irgalmadat
irgalmunk váltja ki…
VII.
Másodszor esel el…
Újra a földön, nem útóljára.
El- elesünk… de élünk!
Föl kell kelni… továbbmenni.
Van miért!
VIII.
Szólsz a síró asszonyokhoz.
Jaj, ha Veled ezt teszik,
mi a sorsuk nekik?!
A szenvedés tűzkohójában
hiteles szavakat mondjunk,
vagy lássák rajtunk,
az emberi életnek
így is értelme van!
IX.
Harmadszor a földön.
A félelem vagy a fa
súlya nyom le, Uram?
Ismét felállsz.
Görnyedtebben mégy,
de mégy, menni kell…
Atyád akarata ez?
Ez talán a cél:
a küzdés maga?!
X.
Megfosztanak ruháidtól.
Pőrén állsz az emberek előtt.
Elvenni Tőled, még mit lehet?
Az életed.
És mi, kinevetett hitünkkel,
becsülettől megfosztottan,
mit tehetünk?
A szegek következnek…
XI.
A fára szögeznek.
Ne féljenek Tőled,
senki után nem mehetsz,
senkit nem ölelhetsz,
ám aki szeret, hozzád jöhet.
Itt vagy az útszéli kereszteken,
tornyok tetején, otthon falán,
hívő szívekben,
a templom ostyacsöndjében,
Ó, Megfeszített!
Miért az élet, miért?
Mert megfeszítve is élet!
XII.
Halálnak halálával halsz meg
a kereszten.
Mit szólsz most, Uram?
Vesztesen jajt kiáltasz?
Nem.
Győztesen mondod:
BETELJESEDETT!
Ó, valóban Isten Fia vagy!
– Bár halálba zuhanó embervoltunk
utolsó pillanatában,
felismernénk Benned
teljessé váló életünk.
XIII.
Halott vagy.
Borzadva gondolunk
halott önmagunkra,
irtózunk szeretteink
holtestétől is…
Holttested a fán…
Embersorsodban vállaltad
a test ezen állapotát.
Mert semmi sem értelmetlen
a magzati élet és
testünk bomlásnak
induló léte sem.
XIV.
Sírba tesznek. Eltemetnek.
Vajon velünk temetik
életünk értelmét is?
Nem. A Tiédet sem,
ismét „tovább mentél”:
FÖLTÁMADTÁL!
Aki Veled hal,
„tovább megy” Veled:
FELTÁMADUNK.
Jézus,
üres sírod
mennyel van tele…
Mácz István, 2014