Forradalmunk, szívünk, ünnepünk

Kokárda - nemzeti ünnepünk Kérem olvasóimat nemzeti ünnepünk napján, hogy jelen írásomat kivételesen ne olvassák, hanem mint egy ünnepi beszédet hallgassák meg. Otthonuk táguljon oly szélesre, mint hazánk ősi határai…

Emlékbeszéd. Ünnepi megemlékezés. Trombitaszó, zászlók, versek, tánc, énekek, koszorúk. Bennünk készülő vihar, villámlás előtt, múltunkból jelenünkbe törő remény.

Néhány ezer évvel ezelőtt megkérdezték a kínai bölcset, Kung-cét, mi az, ami a népet fenntartja?

Így válaszolt: a hadsereg, a kenyér, és az ősök szelleme. Ha szükség van rá, a hadseregről le lehet mondani, – ha szükség van rá, a kenyérről is le lehet mondani, – az ősök szelleméről nem lehet lemondani, mert ez az élet maga. E nélkül az ember nem több, mint állat.

1848. Szabadságharc. Március 15. Nemzeti ünnepünk. Emlékezzünk! Az ősök szelleméről nem lehet lemondani. Őseink szellemét őrizzük, ápoljuk, gazdagítjuk, hogy népünk éljen ma és fennmaradjon!

Őseink szelleme, életük példája, kezük munkája, alkotó lelkük, mind-mind együtt alkotja azt az édes valóságot, melyet egy szóval mondunk ki: HAZA. Haza, és megdobban szívünk e hazáért, melyért életbe-halálba dobbant 1848 szabadságharcosok szíve. Hazánkért.

E HAZA fejedelme volt Árpád és királya Szent István,
– e hazáért szenvedett Hunyadi üldözést,
– e hazáért rohant halálba Szondi,
– e hazáért patakzott a Zrinyiek vére,
– e hazáért lobban fel 1848-ban a forradalom lángja,
– hazánknak írta Petőfi: Talpra magyar!
– e hazáért halt hősi halált Aradon a 13 vértanú,
– magyar katonák millióinak vére folyt két világháborúban,
– e hazáért hősök ontották vérüket 1956-ban,
– mi énekeljük: HAZÁDNAK RENDÜLETLEN LÉGY HÍVE, ÓH MAGYAR!
– és kiáltva kérjük: ISTEN, ÁLDD MEG A MAGYART!

Folytathatnánk a felsorolást a teljességnek lehetetlen szándékával. „Áll a haza és él e nép?!” Kőműves Kelemen balladája meséli el annak az asszonynak történetét, akinek vérét-testét Déva várának falába „keverték”, hogy az össze ne omoljék. Én hiszem, hogy azért áll a haza és él a nép, mert őseink életüket építették a nemzet testébe. Testi erejüket, szellemi munkájukat és vérüket. Őseink. És előttem nem az a kérdés, nemes vagy jobbágy sorból származom-e, hanem az a tény tölt el örömmel, hogy őseim magyarok voltak, s vérem-lelkem áthatják.

Emlékezünk, hogy elődeink szellemét felébresszük magunkban. Az emlékezés gyökereit történelmi múltunkban keressük és jellemezzen minket mindaz, ami jellemző volt az 1848-as magyarokra.

Történelmünket jól ismerő történészek írják, hogy az 1848-s történelmi pillanat olyan halálkanyar volt, melyben racionálisabb nép behunyta volna szemeit és lezuhan. Nem így a magyar! (Nem először a történelemben s nem utoljára /1956/). Nem hallgatott az „ész” diktálta megalkuvásra, hanem valami REMÉNYEN TÚLI REMÉNNYEL szabadságharcba kezdett. Erről a lelki magatartásról tesznek tanúságot íróink, költőink. A nép elemi igényeit ők mondják ki hangosan, ők éneklik.

Madách Imre az „Ember tragédiája” abban bontakozik ki, hogy „EMBER KÜZDJ ÉS BÍZVA BÍZZÁL!” A tragédiában idealista, építő gondolataival szemben végül elbukott a materialista, romboló szándékival Lucifer. Éva győz, a gyermekét váró nő, az Ember, kiben élet fogant és az emberi életben a jövő. (Madách művét e szellemisége miatt évtizedeken át nem lehetett színpadon megjeleníteni. )

Vörösmarty bordalában énekli: „Gondolj merészet és nagyot, – És tedd rá életedet: Nincs veszve bármi sors alatt, ki el nem csüggedett. ”

Wesselényi Miklós az építő munkát, az ész művelését szorgalmazza, mert az a nemzet ereje. Mindennapok kötelességét tenni, művelni önmagunkat annyi, mint hazánkat építeni!

Babits Mihály a legfontosabbnak a tiszta erkölcsöt, az igazság szellemét, a szabadság tiszteletét tartja.

Sütő András „Advent a Hargitán” című színdarabját 1989-től hosszú éveken át játszották. Magyarságunk egyik legszorongatottabb népéről szól, a székelyekről. Bilincsekben, vérben, üldözésben, áttelepítésekben élő nép pörlekedik Istenével, de nem szakad el tőle, tőle vár megoldást. Bánk Tiborcára emlékeztető Vencel szívéből sír fel az egyetlen megoldás: várakozás, várakozás. Aki v á r, az é l. A várakozás, „adventet” valaminek, valakinek eljövetelét sugallja és erőben, egységben tartja a várni tudó közösséget.

Hamvas Bélától egy mondatot idézek: „Mert csak aki az lett, a k i, – tudja a világot azzá tenni, a m i .” Emlékezésünkben felébred bennünk, legyünk valóban azok (ne törekedjünk más lenni), akik vagyunk: m a g y a r o k. A világ, ahogyan a Teremtő megálmodta akkor lesz ami: teljes, ha magyarságunkkal azzá tesszük.

Tisztelt Olvasóim, ha volt türelmük írásomat ünneplő beszédként meghallgatni, akkor íme szobájuk ősi határait elképzelve még szélesebbre tágult: a Mindenség határáig növekedett látásuk. Felismertük, hogy mi „kis” nép éppen szabadságharcaival, szellemiségével az a k i, magyar és csak velünk teljes, az emberiség, az ami: Teljes.

1848. Szabadságharc. Őseinket haláluk tette élőkké és (nem elég fegyver, kenyér) szellemiségük éltet.És biztosítja: mi, m a g y a r o k teljesítjük történelmi hivatásunkat ma és holnap.

Mácz István

Ossza meg másokkal is!Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someone

Hozzászólások