Kísértés a jóra

Kísértés a jóra Nem tankönyv, melyet tanítani kell, ám példát, fogalmazási módot kínál ahhoz, hogy az erkölcs értékeiről eredményesen lehessen beszélgetni.

Tudom, ez a könyv inkább élményszerűen, mint iskolás módon beszél tárgyáról. Meggyőződésem, hogy az ismeretek átadása mellett erősebb hangsúllyal kell azon fáradoznunk, hogy az erkölcsi világ, AZ ETIKAI ÉRTÉKEK, az erények felé az ízlést finomítsuk, az érzékelést érzékenyebbé tegyük, az érdeklődősét mélyítsük, a kedvet fokozzuk.

Az ember személyiségében élő ERKÖLCSI ÉRZÉK, a LELKIISMERET művelése legyen elsőrendű célunk. Munkám 42 témaként is felfogható. Törekedtem az erényeket tárgyilagosan, mint az EMBER ÉRTÉKEIT bemutatni, melyet hit és világnézetre való tekintet nélkül mindenki elfogad.

A jóságról írtam, – de kinek? Értelmes, érdeklődő, jóra vágyó lánynak és fiúnak. Valószínűleg Neked is…

Ez a könyv nem tankönyv. Olvasókönyv, melyet nem kell megtanulni, hanem TÁRSKÉNT kellene elfogadni, hogy segítse kereső értelmedet a JÓ felismerésében, vágyó szívedet indítsa a JÓ megszeretésére, akaratodnak erőt adjon megélni a JÓT.”

(A könyv negyedik kiadása. Az Oktatási Minisztérium tankönyvként ismerte el és ajánlja.)

Ossza meg másokkal is!Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on TumblrEmail this to someone



Hozzászólások

17 hozzászólás

  1. Racsmán Nándor, 2008. július 03. 19:04

    Nagyon nagy szükségem lenne erre a könyvre / Kísértés a jóra/
    legalább 3 példányban!
    Kérem segítsen.
    Köszönettel Nándor

  2. Szeleczkiné Papp Bernadett, 2008. augusztus 05. 09:24

    Szenzációsan jónak találom a könyvet- Kísértés a jóra c. -számomra nagyon sokat jelent, ajándékba kaptam, nagyon drága kincs ez!!! Bernadett

  3. Mácz István, 2008. szeptember 09. 05:51

    Kedves Nándor!

    Sajnos pillanatnyilag nem kapható a könyv, a harmadik kiadás is elfogyott. 2003-ban többen összefogva kértek a kiadótól 85 db könyvet, majd végül 5000 példányban adták ki. Gyorsan elfogyott.

    Javaslom a kiadót közvetlenül megkeresni, és kérni a következő kiadást.

    Üdvözlettel,

    Mácz István

  4. Gömbös-Koncz Júlia, 2008. szeptember 14. 12:43

    A napokban jutott eszembe, hogy gyermekkoromban nagymamámtól kaptam egy könyvet, ami nagyon erősen hatott rám már akkor is. Ma, felnőttként, amikor visszagondolok, tulajdonképp hogyan is rögzültek bennem a legfontosabb értékek, rájöttem, hogy ennek a könyvnek mély, “alapozó” szerepe volt a folyamatban.

    Most végre beugrott a könyv címe, rákerestem a neten, így jutottam el erre az oldalra. Remélem, hogy sok gyerekhez és felnőtthöz is eljut, és szeretném megköszönni azt, amit adott.

    Üdvözlettel:

    Júlia

  5. Mácz István, 2008. szeptember 16. 16:18

    Kedves Júlia!

    Szívből örülök, ha szermléletet adhattam, ha gondolkodásra serkentettem. Főleg gyerekként! Köszönöm, hogy megosztotta velem/velünk élményét, fontos a visszajelzés.

    Üdvözlettel,

    Mácz István

  6. Rudi, 2008. szeptember 17. 06:03

    Kedves Mácz István!

    Nekem is kellene 20db a “Kísértés a jóra” és az “Örülj velem” című könyvekből, de tudom, hogy sajnos nincsen. Rengeteget segítettek egy nehéz időszakban. Lehetséges lenne digitális formában hozzájutni ezekhez?
    A másik kérdésem, hogy lehetne-e találkozni Önnel egy beszélgetés erejéig?

    Köszönettel,

    Rudi

  7. Mácz István, 2008. szeptember 22. 16:20

    Kedves Rudi!

    Jelenleg az Örülj velem! című könyvem és az abból készült hangoskönyv kapható. Tőlem is rendelhető, vagy a kiadótol.
    Igen, egyeztethetünk egy személyes találkozót, telefonszámomat privátban elküldtem Önnek.

    Üdv,
    Mácz István

  8. Laffertonné Rajna Gabriella, 2009. március 03. 16:17

    Szeretettel és tisztelettel üdvözlöm kedves Mácz István!
    A “Kísértés a jóra” c. könyvét, amely 1993. évi kiadás, 2 napja kaptam kölcsön a lányomtól. Ő 35 éves, szeretet-teljes, jó ember. Ma kezdtem el késő este olvasni a könyvét. Mit mondjak: megrázó és felemelő. Tudnék, de nem akarok nagy szavakat használni, mert nem fejezheti ki azt, amit érzek. Nem csak az üzenetét, mondanivalóját köszönöm, hanem benne Önt is. A könyvet akartam keresni, de látom, nem kapható. Ennek ellenére tudom, hogy előbb-utóbb a könyv engem megtalál, mert hiszek benne. Én is sok emberrel együtt válságban vagyok. Ahogy olvasom őszinte, gyönyörű, szeretetteljes sorait, az fogalmazódott meg bennem: a jóság kiválthatja, hogy felismerjük: bizonyos helyzetekben, életválságokban a visszalépés sokszor előrelépés, nem megalkuvás. Ha még “véletlenül” megtalál bennünket egy ilyen könyv, mint a “Kisértés a jóra”, ez hitet is ad és megerősítést.
    Tisztelettel, szeretettel kívánom Önnek azt, amit írásaival üzen. És ez a legtöbb.
    Gabi

  9. Bakó Ildikó, 2009. május 02. 11:49

    Tisztelt Mácz István!

    Évekkel ezelőtt kaptam ajándékba a könyveit….akkor váltottunk is levelet …..utána 2x megvásároltam kedves ismerőseimnek kölcsön adtam persze nem kaptam vissza.
    Budapesten a Deák téren egy kis könyves pavilonban hozzájutottam de azóta sehol pedig nagy szükségem lenne rá.
    Köszönettel: Ildikó

  10. Mácz István, 2009. május 16. 02:10

    Kedves Ildikó!

    Szívesen küldenék ismét ajándékba könyvemből, de sajnos évek óta nem jelent meg. Kérem, jelezze a kiadó felé igényét, azzal segíti az újabb megjelenését. Szeretettel köszöntöm!
    Mácz István

  11. Deák Péter, 2009. október 12. 20:25

    Kedves Mácz István!

    Egy katolikus ifjúsági közösség (úgy vélem 3 év után ezt kijelenthetem) oszlopos tagja vagyok, a Baja Belvárosi Plébánián. Első ízben a közösség lelki vezetője (és nem mellesleg ministránsi szolgálataimban a mentorom) mutatta be nekem ezt a számomra a lélek mélységeibe ható könyvet. Annyira megtetszett, ahogy a könyv egyes részei (például az aszkézisről szóló rész) egész-estés témát adtak a közösség javára. Mind filozófiai, mind erkölcsi vonatkozásaiban nagyon tanulságosak számunkra. Ami engem igazán megfogott a könyvben, az az volt, hogy a könyvben foglalt, erkölcsi életre vonatkozó tanácsokat, és példákat az életbe, a hétköznapokba könnyen, és eredményesen tudom átültetni. Köszönöm, hogy megírta ezt a könyvet és tanácsokkal szolgált nekem és a barátaimnak, társaimnak a közösségben.
    Nagyon sokat jelentene a közösség számára, ha válaszolna levelünkre.

    Deák Péter (egy 15 éves istenfélő kamasz)

  12. Mácz István, 2009. november 04. 12:55

    Kedves Péter!

    Csak ma olvastam leveledet. Soraid örömet ajándékoztak nekem. A magamfajta embernek, aki megosztja “kincseit”, szükséges olykor – olykor visszajelzés,hogy van, aki rátalál és gazdagítja. Írásom célját kítűnően érted és éled. Gratulálok.

    Örüljetek, hogy baráti közösségben vagytok. A barátság erő és öröm. Együtt könnyebb álmodozni, lelkesedni, hitünk, eszméink és eszményeink mellett hűnek lenni!
    Magam is nagyon szerettem ministrálni. “Aki nekem szolgál, azt az Atya is megtiszteli.” – mondotta Jézus.
    Péter, engedd meg, hogy figyelmetekbe ajánljam az “Örülj velem!” című könyvemet. A lányok figyelmét pedig az “Egészen szép vagy” írásomra.

    Írod: “istenfélő”. – aki Istent féli, az nagyon bátor! Meri hinni, hogy a Végtelen Isten szereti őt, és meri remélni, hogy a végtelenül szerető Istent ő maga is szeretheti,

    Baráti szívvel köszöntelek Téged és barátaidat. – István bátyátok

  13. Deák Péter, 2009. november 04. 16:09

    Köszönöm szépen a kedves sorokat
    Ez sokat jelent nekem,és barátaimnak.A közösség figyelmébe fogom ajánlani a fent említett könyveket a legközelebbi alkalommal, amikor találkozom velük.

    Köszönettel: Péter : )

  14. Varjasi Zita, 2010. november 11. 15:35

    Én ezt a könyvet hittantanáromtól kaptam kölcsönbe. De annyira megtetszett, hogy szeretnék magamnak is egy példányt. Hol vásárolhatnám meg? Könyvesboltokban már nem is lehet kapni? Ha valaki tudja kérem írja meg, hogy hol szerezhetném meg.

    Köszönettel: Zita

  15. Mácz István, 2010. november 12. 13:52

    Kedves Zita –

    éppen jókor érdeklődik, mert a napokban jelent meg a Szent István Társulat Kiadásában. Budapest, Kossuth Lajos út 1 Ott van a könyves bolt.

    Megrendelhető 3l8-6957/l3 mellék
    MáczIstván

  16. Lipcsey Ilona, 2011. február 17. 13:07

    Könyörgöm kísértés a jóra c. könyvet hol lehet megkapni?
    Szeretnék belőle hármat is venni.
    Örökségnek többre tartom mint 6o kh. magyar jól termő földet + egy lakható villát.

    Köszönöm Ilona

  17. admin, 2011. február 22. 09:58

    Kedves Ilona,

    Itt minden infót megtalál:
    http://www.macz.hu/2010/11/20/megjelent-kisertes-a-jora/

    Üdv,
    Adminisztrátor